A nottinghami székhelyű The Soundcarriers tulajdonképpen egy már feloszlott zenekar, tagjai hosszú évek hallgatása után raktak össze tavaly egy új albumot, melyet 2022 januárjában tettek elérhetővé. Az összerakás szó szerint értendő, nem stúdiófelvételek szerepelnek itt, hanem az évek során itt-ott (iskolákban, kiállítás bemutatókon, előadásokon) bemutatott szerzemények.  A dalokat helyben vették fel, majd ezeket a nyers felvételeket keverték meg, és állították össze nagylemezzé. Senki a világon meg nem mondaná. De azt már igen, hogy amit hallunk, az rendkívül kellemes!

Az a jó ebben a formációban, hogy könnyű és laza. Jazzes és rockos is egyszerre, miközben nagyon jól kihallani belőlük a brit folk rock úttörőinek munkásságát is. Olyanokra gondolok, mint pl. Pentangle, Trees, Fairport Convention… A négyes tehát majdnem folkot játszik, egyfajta  folk alapú chillout rockot, amolyan pszichedelikus flow megközelítésben, ötvözve a Thievery Corporation világát a brit gyökerekkel. Mindez így leírva is kellemes, hallgatni pedig kifejezetten üdítő, főleg nehéz napok, vagy harapós muzsikák után/között.

A felállás már a 2009-es Harmonium című bemutatkozó lemezen is ugyanaz volt, mint napjainkban: Adam Cann - dobok, Dorian Conway - gitár, Leonore Wheatley - elektromos orgona, ének, Paul Isherwood - basszusgitár. Közülük a fiúk élnek Nottinghamban, Leonore Manchesterből ugrik át énekelni, amikor éppen szükség van rá. Talán most majd egyre több ilyen alkalom lesz, mert a banda újra aktív, a lemez eladja magát, napestig lehet hallgatni megállás nélkül, nem az a hű de izgalmas anyag, bár vannak finom részletei, inkább délutáni ejtőzésekhez alkalmas. Álmodozó hangú énekesnő, mámorosan búgó basszus, parádés kis orgonafutamok, kb. ennyi a frissítő koktél Soundcarriers módra. 9/10