Kacagó Hiénák – ilyen névvel vagy zseniális egy zenekar, vagy nagyon beteg, esetleg mindkettő. Esetünkben a C-válasz tűnik megalapozottnak, és ehhez nem kell túl sok szerzeményt meghallgatni a Hard Times című albumból. Elegendő kb. 30 másodperc a nyitódalból… és kész a diagnózis. Persze nem lenne muszáj ehhez az egy kiadványhoz ragaszkodnunk, született még nekik három másik, de a három közül ez a leginkább hallgatható, úgynevezett easy listening, a többi elég rágós falat… Szóval a Rolling Stones ütközik itt a Stooges-al, valamint az MC5 a Blues Brothers-el. Ugye, hogy ugye?

A Michigan államban található Ann Arbor legendás csapata volt a Laughing Hyenas, 1985-től 1995-ig. A számadatokból kiderül, hogy nem sokkal élték túl ezt a bizonyos lemezt. John Brannon énekes vezette a nem túl kellemes illatú állatkákat egyik koncertről a másikra, és az ő hisztérikusan ordítozó, rekedtes hangja adta a banda névjegyét. A négyes hivatalos műfaji megjelölése a Wikipédia szerint ugyan post-hardcore, ezzel a címkével bánjunk nagyvonalúan, mert ez a korai éveiket jelölte, mire a kilencvenes évek kikötőjébe behajóztak a dögevők, addigra ez már egy mocskos rock-blues-punk vegyület lett.

 Ron Sakowski volt a basszer, Todd Swalla dobolt, és a borító bal sarkában látható szőkeség játszott elektromos gitáron. Őt úgy hívták, hogy Larissa Strickland, szintén alapító tag volt, és 2006-ban heroin túladagolás következtében elhunyt. A többiek köszönik, jól vannak, de hallani sem akarnak újjáalakulásról. Brannon nem túl sikeres új zenekart hozott létre, a másik kettő ismeretlen helyre távozott. 

Na, szuper jó kis album ez, egy abszolút fésületlen, kiokádott neszeneked, más szóval hét nyomorult tételen át tartó alkoholittas vergődés. Azok fogják bírni, akik a herflis rockot, meg az önpusztító antihősöket kedvelik, esetleg Nick Cave, vagy Johnny Cash rajongók. (Ez utóbbitól a felismerhetelenségig brutalizálták a Home Of The Blues-t). Balladisztikus hangvétel, bátran hömpölygő basszus, vérbeli kocsmazene, nem is lehet szebbet-jobbat elképzelni egy szofisztikáltabb késdobálóban, ahol nem csak iddogálás céljából gyűlt össze az úri közönség, hanem mert zene is van. Van bizony, nem is megvetendő...  9/10