2022. júl 09.

Yusef Lateef - Jazz 'Round The World (1964)

írta: Zelmo
Yusef Lateef - Jazz 'Round The World (1964)

r-1063804-1442083782-4533_1.jpg

Ez a lemez túlságosan konvencionális ahhoz, hogy Yusef Lateef legjobbjai között említsük, de arra jó példa, mennyire korán vevő volt a szaxofonos a zenei kalandozásokra, hiszen már ekkor eltökélt szándéka volt a tenortól való eltávolodás: az univerzális fúvós eszményképe lebegett lelki szemei előtt. A borító is ezt kívánja kihangsúlyozni. Valóban sok itt a különböző fúvós instrumentum, ennek ellenére a muzsika nem annyira szerteágazó, mondhatni hagyományos jazz fura hangszerekkel. Üdítő kivételek mégis akadnak itt, s ezekről érdemes néhány szót ejteni.

Mindjárt a második szerzemény, az India című Yusef Lateef kompozíció varázslatos, ha csupa ilyen lenne ezen az albumon… Sajnos annyira nem volt merész újító Lateef, hogy minden tétel ennyire világzene jellegű legyen. Ebben még trombita is szerepet kap, de ezt nem Yusef fújja, hanem Richard Williams, a zongoránál Hugh Lawson, a doboknál Lex Humpries, a bőgőnél Ernie Barrows. Az India fő motívumát fagotton játssza Yusef Lateef. Akár egy órán keresztül szólhatna a 4 perc körüli darab, az sem lenne unalmas.

 Színvonalában a lemez többi tétele ezt meg sem közelíti. Kár a kötelező jellegű feldolgozásokért, mint a Trouble In Mind, vagy az albumot nyitó Babatunde Olatunji szerzemény, az Abana. Ezeknél erősen kilóg a lóláb, meglehetősen erőltetettnek hatnak, mint ahogy a Yusef’s French Brother is. Egy másik melléfogás a Zúg a Volga nem túl eredeti átirata. Mindezen felvételek a feledhető kategóriába tartoznak ebben a terjedelmes életműben.

De van még itt érték: Rainsins And Almonds a címe a kiadvány másik kiemelkedő kompozíciójának, ebben Lateef fuvolára vált, szinte csak ő hallható szólóban, a körítés minimális, mégis jó ez így, mert a dallam nagyon szép. Hasonlóan kellemes, pihentető darab a Utopia, ebben a fuvola-trombita egymásra való felelgetése adja a csúcspontot, a zongora éppen csak leüt néhány hangot. Szintén kiváló tétel.

Az utoljára elhangzó Ringo Oiwake szintén a muzsikus erősebbik oldalát, ha úgy tetszik a szebbik arcát mutatja, ezzel még találkozunk diszkográfiája későbbi állomásain, elsősorban azokon, melyek a hetvenes években fogantak. Ekkor már nem sokat törődött a hagyományokkal, így zenéje kiteljesedhetett. Zsenijének korai csíráit azonban már ezen az albumon is megtalálhatjuk.  6/10

Szólj hozzá

1964 Jazz