2022. aug 12.

Spiral Guru - Void (2019)

írta: Zelmo
Spiral Guru - Void (2019)

spiral_guru.jpg

A stoner/doomban nehéz újat mutatni, ez tény. A brazil Spiral Gurunak mégis sikerült kiemelkednie a szürke átlagból ezzel a bemutatkozó albummal 2019-ben. Ez nem csak üres riffelgetés a kozmikus térben, minden nóta igényes, ízléses, és izgalmas. Kiváló a hangzás, óriási erő van bennük, különösen Andrea Ruocco énekesnő torkában. Micsoda képzettség! Ritkaságszámba megy a rockzenében. Jellemző még a brigádra a rock hőskorának tisztelete, valamint a tempóváltások gyakori alkalmazása. Dinamikus, kemény zenei betétek és dallamos részletek váltják egymást, jó arányban. 

Még kísérletező kedvük is van, ami igazán nem a stonerek jellemzője. Az egyik számban például doromb és cimbalom hangjait vélem hallani, mintha csak magyar zenészek játszanák a Mindfulness bevezetőjét. Aztán rendesen megdörren a cucc és ahogy megszólal a gyönyörű hang… Attól teljesen kész vagyok! Andrea Ruocco abszolút elbűvölt a teljesítményével, s bár még nem láttam róla egyetlen képet sem, úgy sejtem, valóságos cicababa. Mármint a rocker-külső mögött, természetesen. Na most, azt is tudni kell, hogy a zenekar székhelye Piracicaba. Innen már csak egy macskaugrás a következő szösszenet: a piracicabai cicababa Andrea…

Az első szám, a Signs úgy kígyóz körül, mint az őserdei fákat az indák, szorosan körülölel, mégsem fojtogat, nem zárja el előled a napfényt, csak incselkedik veled… Itt máris megismerkedhet mindenki Andrea gyönyörű hangadottságaival, és a szólógitáros Samuel Pedrosa remek dallamaival. A basszusgitárnál José Ribeiro, a doboknál pedig Alexandre H.G. Garcia.

A második tétel, a The Curfew At Dusk elsősorban nagyívű énekdallamaival hívja fel magára a figyelmet, Andrea minden kétséget kizáróan az egyik legjobb ebben a „hörgésmentes” műfajban, hibátlanul hozza a magasakat, mélyeket, sok-sok régi nagy énekesnő eszembe jut róla Grace Slicktől kezdve Lee Aaronig. A hangulat - talán mondanom sem kell – a hetvenes éveket idézi, annak ellenére, hogy a kétezres években talán több, de legalább ugyanannyi hasonló felfogású együttes próbálkozott ezzel a zenei világgal (például a Blood Ceremony, a Ritual Of The Oak, Jex Thoth).

0014687857_10.jpg

Az Oracle a harmadik darab, erről készült egy videó is, nem vagyok benne biztos, hogy erre a célra a legjobb választás erről az albumról. Ha én vagyok a producer, akkor egy összetettebb, progresszívabb darabot javaslok a videó elkészítésére, mondjuk a Virtual Horizon lenne erre talán a legalkalmasabb, de annyiban mégis egyet kell értenem ezzel a döntéssel, hogy a zenekar markáns stílusjegyeit szépen megmutatja, és kiváló az a gitárszóló benne. Samuel Pedrosa nem az a fajta gitáros, aki a belét is kiszólózza magából, kimaxolva a befogadási határainkat, ellenben a maga minimalista-ízléses módján emlékezetes és élvezetes szólókat játszik.

Virtual Horizon meglepő keszekuszasággal indít, majd ebből bont ki egy nagyon erős, akár retro- házibulikban is helytálló, gyors, lüktető darabot, Ha egyetlen számmal kellene jellemeznem a bandát, akkor ez lenne az, ezért is sajnálom, hogy nem készült hozzá videó. Az Empty Spaces hosszúra nyújtott bevezetővel indít, melyet egy hamisítatlan régivágású doom őrlés követ, remek basszusfutamokkal. Az énekről már többet nem írom, hogy minőségi, mert az unalmas lehet sokadik olvasatra, elég legyen annyi, hogy hibátlan. Még nem méltattam a dobos teljesítményét, pedig abban sincs semmi hiba, annyi az egész, hogy nem egy New York-i vagy Los Angeles-i stúdióban vették fel az anyagot, s ez azért a dobokon hallatszik kicsit.

A hetedik tétel, a Time Traveler számomra kellemesen borzongató múltidézés, pszichedelikus hatásokkal, a végletekig letisztult harmóniákkal, gyakorlatilag egy basszuskísérettel felvezetett ének, melyhez a dob és gitár csak asszisztálnak. Az ilyen lassú, szomorkás, eső utáni hangulathoz nagyon jól illik a minimál hangszerelés.

A lemezt a Showcase Of Dreams és a Holy Mountain zárják. Itt kapunk egy kis törzsi dobolást, egy kis dzsungelzajjal, (amennyiben a dzsungel hangja zajnak minősíthető), majd a gitárszólók mutatják meg, hogy is kell ezt a műfajt művelni. Egészen magas színvonalú, érzelemgazdag játék jellemzi a lemezzáró darabokat, mint ahogy az egész albumot, s mindehhez a zenéhez hozzájön a hipnotikus, éteri ének: mit mondjak, óriási érték az egész banda, úgy ahogy van, tokkal vonóval, basszuskulccsal együtt. Pont.   10/10

Szólj hozzá

2019 Tízpontos! Stoner Rock