Új irányvonal – hirdeti büszkén a cím, ehhez képest extra formabontó, meghökkentő dolgokat nem találunk ezen a lemezen, ”csak” a maga nemében kimagasló fúziós jazz muzsikát. 1978-ban ez már nem volt annyira újdonság, hiszen Jack DeJohnette Miles Davis gárdájában évekkel korábban lefektette a műfaj alapjait, itt tulajdonképpen megpróbálkozott a saját szakállára valami hasonlóan érdekes elegyet alkotni. A felvételeken jelen volt házi gitárosa, a hangyaszorgalmú John Abercrombie, Lester Bowie trombitált és Eddie Gomez bőgőzött. Nem állt rendelkezésre annyi kiegészítő ember, mint amit a legtöbb fúziós lemezen megszokhattunk, ezzel együtt a kvartett ténykedése ma is élményszámba megy.

Már az borzongatóan szép, ahogy Johnette odateszi a dobokat, alig-alig hagyva egy pillanatnyi szünetet, folyamatos lüktetést biztosítva a szerzeményeknek. Abercrombie is hasít, Bowie trombitájára sem lehet panasz, talán egy kicsit a basszus lett kiszolgáló szerepre fogva, Gomeznek közel sem voltak olyan villanásai, mint amiket a másik három vitt véghez. A lemez mindvégig érdekes, fordulatokban gazdag, összetett jazzt kínál, hűvös skandináv jelleggel, talán mert Norvégiában vették fel, egészen pontosan Oslóban, a Talent Stúdióban.

Mind az öt kompozíció saját szerzemény, hármat Johnette egymaga jegyzett mint szerző, kettőt a kis csapat dobott össze. Hosszabb lélegzetvételű, nehezen jellemezhető témák ezek, pontosan azért, mert az egyik pillanatban még álomszerű szendergéseket hirtelen vihar tépázza meg és fordítva. Talán erre a sok tempóváltásra értették az újszerű jelzőt, és annyit el kell ismerni, egyik tétel sem tipikus jazz. Mind a négyen tudatosan kerülték a megszokott sémákat. A kiadvány legizgalmasabb darabja az Egykarú asszony (One handed woman), ebben a 10 percben minden benne van, amitől szép ez a műfaj, (még dalra is fakadtak a zenészek) ahogy ezt hallgatjuk, felmerülhet a kérdés, miért nem lett ez a kvartett olyan legendás hírű, mint például a Return To Forever, amelyhez sok szempontból hasonlítottak?   Az albumot a gyönyörű Silver Hollow zárja, ebben Jack DeJohnette zongorázik, nem is akárhogyan! Időtálló érték, gyűjteménybe való darab.  9/10