Living Death - Worlds Neuroses (1989)
Sráckoromban ronggyá hallgattam egy kazettát: Living Death – Worlds Neuroses. Nekik és a Sodom zenekarnak köszönhetően indultam el tizenévesen a thrash metal irányába, ami ugyan hamarosan vakvágánynak bizonyult, arra mégis jó volt, hogy megismerjem a műfaj alapjait. Voltak ezek között szép számmal mára feledhető kiadványok, amelyekre szót sem érdemes vesztegetni, és voltak amolyan örökérvényű gyöngyszemek is, mint ez a káprázatos borítójú nagylemez. Hát nem csodálatos eme csontfejű ármádia? 12 évesen abszolút menő volt, és ha jól megnézzük, ma is mutatós… na de a lényeg, a zene!
A Living Death egy Velbert nevű településről (mára 80 ezres város) indult Észak-Rajna Vesztfáliából, nagyjából Németország középső felének bal széléről. 1981-ben alakultak, mint klasszikus heavy metal banda, és 1984-ben jelent meg a Vengeance Of Hell című bemutatkozó albumuk. Ezt követte a Metal Revolution 1985-ben, és a Protected From Reality 1987-ben. Mindebből következik, hogy a Worlds Neuroses volt a negyedik albumuk. (A sort az 1991-es Killing In Action zárta) Nagyon érdekes kakukktojás ez a bizonyos negyedik, mert nem illeszkedik szervesen az életműbe. Mondhatnám köszönőviszonyban sincs a többi lemezzel, és ez tényleg nem túlzás.
Hogy mi történt 1989-ben, honnan jött a múzsa, amelyik homlokon csókolta az addig teljesen tehetségtelen, futottak még kategóriás zenészeket, nem tudom, annyi bizonyos, hogy a Worlds Neuroses egy klasszis lemez, még nyilvánvaló hangzásbéli hibái ellenére is. A dob hangja tompa, a cinek csilingelése alig hallható, az ének alulkevert, és mégis, még ma is eladja magát. Mai füllel is jó kis anyagnak tartom. Talán inkább nevezhető egy jobban sikerült demónak, mint remekbeszabott nagylemeznek, ezzel együtt soha nem törölném a zeneműtáramból.
A tagság ugyanaz, mint korábban, Thorsten Bergmann, azaz Toto énekelt, a doboknál Atomic Steif (Guido Richter) működött, Dieter Kelch basszusgitározott, Frank Fricke és Reiner Kelch gitároztak, de valahogy minden egészen másképpen szól itt, mint a többi Living Death lemezen. Az énekes felhagyott az eszetlen sikoltozással, ami ugyan jó pont, mégsem változtatná meg alapjaiban a zenét, ha a dalok szerkezete nem térne el a tipikus metal sémáktól. De eltér. Elmentek egy kicsit egyfajta Anthrax/Exodus irányba, mégpedig ezen bandák dallamosabb, zakatolósabb profilja felé. Az eredmény egy szinte táncra penderítő, húzós, lendületes speed metal album lett, majdhogynem crossover thrash, szinte már speed punk.
Itt a csorda jellegű vokálok uralkodnak az egyéni énekesi teljesítmény helyett. Toto annyit tesz bele, amennyit a főtéma tolmácsolása megkíván, az összes dal fogós refrénekkel támad, a srácok pedig ha nem is voltak egy fiúkórus, megtették a magukét. A szövegekről is érdemes szót ejteni, a korábbi félelmetesen bárgyú halálmetal témák helyett megjelent a fanyar humor, a fiatal generáció képviselője, mint feltörekvő antihős áll a szövegek középpontjában. Szinte minden tétel egyfajta B-kategóriás horrorfilm, vagy annak a csapnivaló betétdala, igen ám, de olyan elsöprő lendülettel, olyan lazasággal, hogy így ezeket a horror témákat nem lehet komolyan venni. Erre jó példa a Last Birthday (a leggyorsabb, legzúzósabb téma) vagy a Schizophrenia, illetve a címadó Worlds Neuroses. Kissé eltér a többitől a szerelmes daluk, a Down, ami szerintem az egyik legjobb dobás a lemezen, megunhatatlan refrénnel vesz le a lábunkról. Igaz, szerintem a teljes lemezanyag megunhatatlan. Nincs egy gyenge eresztés a nóták között, hihetetlen, mennyire elkapták a fonalat!
Mint azt ma már tudjuk, hiába volt e stílusváltás, a lemez nem hozott sikert a zenekarnak, és az ezt követő ötödik album sem lett jobb ennél. Fel is oszlottak már a kilencvenes évek elején, s ha a teljes életpályát vesszük alapul, talán nem is ok nélkül, mégis, bosszús az ember a Worlds Neuroses dalait hallva, mert ezekben több volt. Talán még akad valaki, aki felfedezi a lemez értékét, és feldolgozza egyik-másik nótáját, mondjuk Charlie Benante, az Anthraxból például. Ő nagy feldolgozó-mester, és aktív youtuber, kíváncsi lennék, mit hozna ki egy Sacred Chao, vagy Tuesday esetén a témából. Vagy valaki a fiatal generáció tagjai közül… egy jó kis Living Death feldolgozást, esetleg? 10/10