A magyar rockzenének is kiapadhatatlan forrásai vannak, a felszín alatt hihetetlen minőségű zenéket lehet találni, ha valaki veszi a fáradtságot és utánanéz. A Mini együttessel akkor ismerkedtem meg, amikor felnőtt fejjel fuvolaleckéket vettem egy fiatal lánytól, és gyakorló anyagok után kutakodtam a Szabó Ervin Könyvtárban. Három nagylemezt is találtam tőlük, mai napig ez a három a kedvencem. Az első a Vissza a városba.

Már itt tetten érhető a dalszövegek sajátossága, az a semmihez nem hasonlítható sci-fi tematika, ami aztán a következő albumokon is visszaköszön. (Rakétamber, Vénusz dal) Nem is tudom, mit gondoljak erről, vicces is, meg nem is, szerintem a Solaris zenekarnál is határeset, valahogy erőltetett egy kicsit, bár érzem bennük a humort, ami mindenképpen pozitívum, de a fő érték mindenképpen a zenei körítésben van.

Török Ádám kreatívan és gördülékenyen játszott a fuvolán, kerülve a buktatókat, az állandó jelenlétet, illetve a túlzásba vitt technikai hókuszpókuszokat. Ugyanakkor nem mindennapi fantáziával díszítette a szólójátékot. (Néhol többszólamú fuvolát vett fel ugyanarra a dalra és uniszónóban kísérte az éneket) Játékosan és frissen hatottak szólamai, üdítő jelenség volt a kissé egysíkú magyar színtéren. Az éneklése sajnos nem emelkedett a fuvolajátéka színvonalára, éppen annyira volt elfogadható, amennyi elfért ezeken a lemezeken, bár bizonyára akad olyan jazz-rock rajongó (bevallom én is ide tartozom) aki nem bánta volna, ha a Mini szerzeményeiben egyáltalán nincs ének.

Igaz, akkor nem születnek olyan dalok, mint a Fekete gép, a Vissza a Városba, vagy az Úton a Föld felé, amelyek mégis klasszikusnak számítanak. A magam részéről ezzel együtt jobban kedvelem az instrumentális Mini darabokat, ezek bizony maxi nagyot tudtak volna szólni akár nemzetközi viszonylatban is. Tehát ezzel itt azt akarom mondani, hogy egy Mini-színvonalú, instrumentális prog-rock, jazz rock lemez simán betörhetett volna a világ élvonalába, míg a magyar nyelvű nótákkal ez a lehetetlennel volt határos. (Akkor is, ha az énekes egy klasszis a maga nemében)

Míg Török Ádám és Németh Alajos neve közismert a magyar könnyűzenében, Németh Károly billentyűsről és Balogh Jenő dobosról méltatlanul keveset beszélnek, pedig megérdemelnék. Az orgonaszólamok legalább annyira fontosak, karakteresek és meghatározóak a Miniben, mint a dobolás, ami egész egyszerűen fantasztikus. Csak azt sajnálom, hogy mai füllel bizony nagyon tompán szól itt a dob, mert a ritmusképletek eszementek! Ahogy Balogh csúsztat a pergőkön és a cineken azt tanítani kellene, talán tanítják is a Zeneakadémián.  (A Fekete Gép bevezető ritmusképlete Joe Farrell Upon This Rock-ját idézi)

Németh Károly a Rakétaemberben villog egy elképesztő szólóval, mondanom sem kell a dob is méltó társa ebben. (Balogh egyébként nem itt, hanem az Úton a Föld felé lemezen mutatja a legszebb pergetéseket) A figyelmes olvasónak talán feltűnt, hogy jazz rock bandához képest náluk nem szerepelt gitár. Nem egyedi jelenség, lásd Syrius bizonyos korszakait, de mindenképpen különleges. Ami a legkülönlegesebb, hogy szerintem nem is hiányzik! Ők négyen tökéletesen meg tudták tölteni tartalommal ezeket a szerzeményeket. Nem minden tétel telitalálat, sőt, igazán kimagasló nincs is köztük, viszont a kíséret pazar.

Ha mégis ki szeretném emelni a csúcspontot, akkor az szerintem a Hangok és jelek egy nem azonosított repülő tárgyról című, Gentle Giant ihletésű szerzeményben van. Ebbe az irányba lett volna érdemes vinni a koncepciót, és nem pont a sci-fi köntösre gondolok, hanem a sűrűre vett progresszív futamokra, amiket ebben hallhatunk. Találtam erről egy ének nélküli változatot, ezt mindenképp érdemes meghallgatni, valami csodálatos!

Ha valaki a magyar rockzenének csak a rádióban hallható, slágeres oldalát ismeri, akkor el sem tudja képzelni, mennyire tartalmas muzsikák születtek a hatvanas-hetvenes években. Ezek megismerésének egyik fontos állomása lehet a Mini feltérképezése.  8.5/10