Ez a lemez is Dana Colley baritonszaxofonos munkásságához tartozik, akárcsak a Morphine albumok. Az énekesnő Monique Ortiz, aki egyébként a Bourbon Princess karizmatikus (és karizmos) basszusgitáros hölgye, a dobos pedig Larry Dersch (ex-Common Ailments Of Maturity) Sajnos a mai napig nem született folytatása. Kicsit könnyedebb a stílus, bár kétségtelenül nem rádióbarát. Ködös, füstös, jellegzetes underground muzsika, olyasmi, amilyet egy lepattant csehóban hallasz New Yorkban a 625. utca 134. sarkán, és egyből felkapod a fejed, micsoda remek szólamok!

A zenei kíséretet néhol egy zongora adja, néha Hammond orgona, és természetesen a búgó szaxofondallamok sem hiányozhatnak, bár ezek között basszusklarinét is van, nem vagyok abban biztos, hogy avatatlan hallgató észreveszi a két hangszer közötti különbséget. A dalokból áradó hangulat, ahogy azt már a lemezborító is sejteti, tökéletes kontrasztban áll a Happiness címmel, amit nyilván ironikusan kell értelmezni. Mondjuk a Florida a paradicsom betétdalának elmehetne bármelyik. Hosszú távon talán sok, de egy-két szám, mint a Spanish Fly vagy a Hypnotized telitalálat.   9/10