Csodálatos, gyönyörű, káprázatos album az 1949-es születésű Chico Freeman életművéből. A szaxofonos hivatalos diszkográfiája kerek 30 szólólemezt jelöl, ez a sorban a második, nem sokkal a bemutatkozást jelentő A Morning Prayer (1976) után. Azt a korongot is jó szívvel ajánlom a rendhagyó felfogású jazz kedvelőinek, de az igazi kedvenc ez tőle. Itt kicsit más a felállás, mint ami a debütáláskor volt, és valahogy az arányokat is jobban eltalálták. A fő érdem a zenekarvezetőé, azonban társai is tökéletesen érezték, mit is akar Freeman kihozni ezekből a felvételekből.

Az előző felállásból megmaradt Muhai Richard Abrems a zongoránál és Cecil McBee a bőgőnél. Steve McCall dobol, és Tito Sampa közreműködik ütőhangszereken. Chico Freeman tenorszaxofonon, fuvolán és basszusklarinéton játszik. A stílusa egyszerre könnyed és komplex. Szellős, napfényes dallamokkal kezdi, és pillanat alatt belemegy a finom, mégpedig nagyon finom elvontságba, ami még nem okoz sem fejfájást, sem viszketegséget. Öncélúnak sem nevezném, bár szólói tekervényesek, mégis ő volt a zenekar agytrösztje, érthető, ha kivette a részét a szólózásból.

Játéka letisztult, nyugodt, harmóniát sugárzó. Hosszan kitartott hangokkal színezi az alapvetően swingből kinőtt, szabadon lüktető muzsikát. Aki mellette még mindenképpen említésre méltó, mint zseniális játszótárs, az Cecil McBee a bőgőnél. Ámulat és bámulat miket művel. Nem technikai értelemben, mert nem megy igazán bele a villogásba, de száz kis trükkje van, amivel fel tudja dobni a hangulatot. Akkordozik, vonózik, billeget, ám mindent-mindent csak szigorúan a jóízlés határain belül, fülbarát üzemmódban.

Mindössze három kompozíció alkotja a teljes kiadványt! Az időtartam így is 41.41, ami ebből a zenéből nem is kevés. A címeknek túl sok jelentősége nincs, valójában önfeledt játszadozás az egész. A dob és a zongora rendkívül visszafogott, szinte észrevehetetlenek, aztán pont amikor kell, akkor lépnek be teljesen magától értetődően. Erre mondom, hogy az arányokat nagyon eltalálták. Úgy gondolom már akkor is élmény lenne a kiadvány, ha Freeman-McBee duóban veszik fel, így a kiegészítő emberekkel abszolút tökéletes. Maradandó zenei élmény, fejhallgatós anyag!