Annak rendje és módja szerint elkészült a dortmundi Scorched Oak második nagylemeze is, mely a Perception címet kapta, pontosan úgy, ahogyan a beharangozó ígérte, de meg kell mondjam, nem durrant nagyot nálam az album. Semmiképpen nem nevezném rossznak, azonban az előző lemezhez képest semmi újat nem hozott, mondhatni ugyanazokat a dalokat kaptuk meg más szöveggel. Továbbra is nagyon tetszetős a keleti dallamvonal, a néhol megosztott, néhol együtt szóló férfi és női ének, továbbra is ott mozog bennük egy kivételes banda, valahogy azonban mintha fogyóban lennének az ötletek. Ezzel együtt a trió megérdemli a figyelmet, mert egyéni hangzásviláguk van, ami ritkaság.

Korábban már jellemeztem őket, egyfajta boszorkányos-vajákos, keleti mesevilágba illő doom metalt nyomatnak, ami teljesen rendben van, ott érzem kicsit a problémát, hogy a gonosznál is gonoszabbra próbálják venni a szerepeiket, és ez az énekmodor tekintetében erőltetettnek hat. Világos, hogy ők a Megperzselt Tölgy, amibe belecsapott a villám, de ezt a villámsújtotta állapotot nem kellene talán annyira drasztikusan recsegve előadni. Különösen Ben énekhangja teszi próbára a befogadást, ez inkább illene black metalhoz, mint doomhoz. A korábbi felvételeikhez képest most Linda is ráspolyosabbra vette a hanghordozást, és ez a két holló egymás mellett már soknak tűnik – néhány pontban.

Ugyanakkor, amint finomabbra veszik a tónust, sejtelmesen suttognak, vagy közepes hangerőn kántálnak, az valóban nagyon hatásos. Arról nem beszélve, hogy abban a legerősebb az Oak, amiben mások általában a leggyengébbek, ez pedig a hangulatkeltés. Minimál eszközökkel teremtenek magával ragadó hangulatot. Szerintem nem kellene annyira gyötörniük a hangszálaikat sem, a kevesebb több lenne, mint ahogy azt a múltban nagyon is jól csinálták. Hasonlítsuk össze az új lemez egyik – általam recsegősnek gondolt darabját – egy régi nótával, ahol még könnyedebben, lazábban énekelt Linda. Szerintem a régi sokkal jobban érvényesül.

Az új dal: 

Ez pedig egy régi, még a 2018-as EP egyik gyöngyszeme: 

A Perception sok szempontból hasonlít az első albumhoz, nem csak a dalok karaktere, de a számuk és a tételek hossza is hasonló. Nem igazán tudnék közülük kiugró darabot megnevezni. Egy kissé összefolyik számomra az egész. A végére kaptunk még egy régi-új felvételt, a Wizard című nótát, ami ebben az újra felvett változatban is ugyanolyan gyenge, mint régen volt. Megmosolyogtam a szövegét: "Knock-knock, wizard's calling, Knock-knock, he's at the door, Knock-knock, soul collector, He hungers for some more." Azt a betyár mindenit ennek a gonosz lélekgyűjtő varázslónak! Elviszi ugyan a gyerekeket éjszaka, ám előbb illendően bekopog, ahogy az jó háznál szokás… Nem is egyszer… Se kétszer…  Félretéve a tréfát, szerintem ez most ennyit ér: 7/10