King Thief - King Thief (2024)
Jöjjön néhány sor megint egy olyan bandáról, amelynek idén megjelent bemutatkozó lemeze jó eséllyel említésre sem kerül majd a rockzenei magazinok és honlapok év végén esedékes összesített listáján, ám ezúttal azt kell hozzá tenni e mondat végére: sajnos. Mert a King Thief nevű kanadai punk rock brigád pontosan úgy játssza ezt a műfajt, ahogy kell. Piszkos, darabos, csontos, vesébe hatoló nóták sorjáznak a lemezen, megalkuvás nélkül. Ha egy árnyalattal finomabb lenne, azt mondhatnánk kocsmarock, ha kicsit ennél is keményebb, akkor az már HC, tehát valahol a kettő között kell őket elképzelni. Szigorú felfogású, dallamos banda.
Nagyon díjazom már a borítót is, a sok fárasztóan gagyi grafika között ez szinte már művészi fotó, de legalábbis egy jól eltalált felvétel. Pontosan azt kapja az ember az arcába, amit a koncertkép sugall, határozottan nem nyúlsz mellé, ha egy kis brutális rock’n rollt akarsz a hétvégi sörök mellé. Remek felütés a Craver lemezt nyitó zakatolása, egy kissé a kaliforniai bandákra hajaz a dallamvilág – mármint gitárban – énekben már nem annyira, és jól folytatja a sort a Gymposter Syndrome is. Ebben szerintem leginkább a Get Dead felé hajlik a tónus, nekik is az elektromos oldaluk felé. Ugyanakkor a hanghordozás jellegzetesen kanadai, ha nem is pont punk zenekarok jutnak róla eszünkbe. (Vicc, vagy sem, nekem Bryan Adams is beugrott valamiért a Toxic Scene című, lazább rock’n rollról.… )
Na, persze a jó öreg Bryan soha nem tolt ennyire mocskosul leépült, önmaga piszkában hánykolódó muzsikát, amit mindig is hiányoltam a zenéjéből. A King Thief messze el fogja kerülni a slágerlistákat dalaival, azonban a helyi színtéren feltehetően lesz rájuk érdeklődés, ha ugyanolyan lelkesedéssel képesek nyomulni a klubokban is, mint ahogy ezt a lemezt felvették. A kiadvány abszolút tuti himnusza a We Want To Be Controlled. Igen! Jól látja a Kedves Olvasó, egy punk zenekar, amelyik totális felügyelet iránt kiált, ha-ha! Mintha nem látnánk máris minden lépésünket az utcai és egyéb kamerák.
Valahol a lemez közepén jön a Your Father’s Table, egy teljesen hangulatos kis örömzene, amit még néhány hosszabb lélegzetvételű felvétel követ, csak hogy ne panaszkodhassunk a dalok kidolgozatlanságára, vagy hosszúságára. Itt mindegyik rendben van. A zenekari tagok elvileg profik, mert a fülszöveg szerint a csapat egy supergroup, csak hát ezt most nehéz mosolygás nélkül olvasni. Az együttes olyan félelmetes világsztár zenekarokból verbuválódott össze, mint a Teenage Bottlerocket, Choke, vagy This is a Standoff… Nem vagyok biztos benne, hogy akár már Calgaryban túl sokan hallottak ezekről, nem is szólva Európáról. Mindez azonban nem annyira lényeges. A lemez jó. Várjuk a folytatást! 8/10