Die Ego - Culto (2020)

Néhány évvel ezelőtt, 2020-ban készült el a londoni Die Ego bemutatkozó albuma, a Culto. Hozzám sajnos csak idén jutott el, valamikor még az év elején, és már akkor elhatároztam, hogy valamikor majd időt szánok az ajánlására. Nem szívesen írom le jellemzőként az ”old school thrash metal” megjelölést, mert attól tartok ettől a mai tizenévesek máris passzolják a bandát, azonban nem tehetek mást, alapjáraton ez bizony jóféle dallamos thrash. Talán az színezi a képet, ha hozzáteszem, nem kevés doom, black- és death metal hatással. Vagy ezek mind-mind idejét múlt műfajok?
Pedig ha van manapság kortárs csapat, amely ezen műfajok izgalmas, eredeti kombinációját kínálja, az pont ez a hármas. Diego Fardel gitáros, Gabriel Scapigliati basszer és Dave Grosz dobos. Lényegében ez Diego és Gabe közös munkája, egy-egy videóban, koncerten az dobolt, aki éppen ráért. Itt a lemezen Dave Grosz. A két frontember lelkesen, teljes mellszélességgel viszi magával a zenekart, ami abszolút DIY, azaz önerőből megteremtett, saját maguk által megformált és futtatott produkció. Nem is várhatunk túl látványos videókat tőlük, bár mint mellékelve láthatjuk, amit lehet, kihoztak ezekből.
Maga az anyag tökéletesen profin szól, senki meg nem mondaná, hogy házi stúdióban rögzített, félig-meddig amatőr felvételeket hallunk. A dalok meglepően erősek, engem elsősorban a Testament legutóbbi albumára emlékeztettek, külföldi kritikákban (magyart sajnos nem leltem) emlegették velük kapcsolatban a Panterát, a Metallicát, a Black Label Societyt, a DOWN-t, a C.O.C-t, és még az Alice In Chains is felmerült, a gitárriffek tekintetében.
Nos, valóban sokszínű ez a zenei világ, főként az ének miatt, ami többnyire markánsan a bay area bandák hangulatához igazodik, majd hirtelen váltással mintha black metalos vonítás lenne, amit aztán death metalos hörgések kísérnek, mega-dallamos riffek közepette. Nem emelnék ki külön számot, mert igazán egységes az anyag, nagyon szépen építkezik: lendületes nyitószám, egy kis középtempós rakkolás, néhány balladisztikus téma, tényleg mindenből kapunk egy kis ízelítőt. Számomra a sokadik meghallgatás után sem unalmas, csak ajánlani tudom. Azóta készült tőlük egy hatszámos minialbum, még 2023-ban, nem lennék meglepve, ha még idén elkészülne a második lemezük. Aki a magyar érdeklődők közül a videóikra kattint, nyomjon már egy like-ot, tényleg megérdemlik. 8/10