2021. aug 26.

Nomad - Hotel Polimer (2014)

írta: Zelmo
Nomad - Hotel Polimer (2014)

nomad-hotel-polimer.jpg

A kazincbarcikai illetőségű Bedlam zenekar motorja Jánosi "Cicó" Szabolcs alapította a Nomad zenekart még 2004-ben ám a csapat csak alapos vérfrissítések következtében jutott el eddig a nagylemezig. (Korábbi énekesükkel a Végál.om.. albumot adták ki 2007-ben) 2014-ben tehát újjászülettek és hathatós médiatámogatással adták ki a Hotel Polimert. Ezzel már az ország egyik legismertebb rockbandájává váltak, nem utolsó sorban a tévés tehetségkutató műsorokban feltűnt énekesnek, Juhász Marcinak köszönhetően. Nem tudom, mire jutott volna a Nomad, ha nem egy ennyire közismert arc a frontembere, de ezen ma már nem érdemes merengeni. A dalok jók, a zene gördülékeny és erőteljes, a hangszerelés kiváló, a szövegek pedig felülemelkednek a semmitmondó közhelyeken. 

Nem mintha teljesen mentes lenne a közhelyektől a nagylemez szövegvilága, az mégis kitűnik, már első hallgatásra, hogy a daloknak üzenet értékük van, és ez mindenképpen becsülendő, mint ahogy az egész Nomad-jelenség üde színfolt a magyar palettán. A srácnak hatalmas torka volt (van) s amikor kieresztette, akkor megbődültek a Nomad nóták, melyek nem voltak túl sokszínűek, ez tény (szinte hajszálra ugyanúgy építkeznek a számok) mégis volt bennük valami újszerű, valami szokatlan és ez a mai napig tetten érhető a lemezanyagon. Emlékszem, amikor először hallgattam olyan volt, mintha az ős-Edda találkozott volna a Maróthy Zoli féle Fahrenheit zenekarral, vagyis egy gitárhangokban gazdag, lendületes, mindennapi ember gondjaival foglalkozó albumot találtam és ez a véleményem azóta sem változott.   8/10

Kiadó: Hear Hungary     Ország: Magyarország    Tagok: Juhász Marci - ének    Jánosi Szabolcs - gitár   Nagy Levente - basszusgitár    Újvári Péter - dob

Szólj hozzá

2014 Rock MAGYAR