Visszatekintés a kilencvenes évekre. A Southern Special nevű budapesti zenekar 1993-ben robbant be az élvonalba ”Ne fogadjon senki rám” című lemezével. A csapat ekkortájt arról híresült el, hogy egy az egyben levette az AC/DC stílusát, és magyar szövegű piás, csajozós, motoros hangulatú nótákat írt. Igen rövid idő alatt máris az élvonal zenekaraival, a Sing-Singgel, a Sex Actionnel együtt lépett fel, és jelen volt többek között a Sziget fesztivál első felvonásán is. Öt szép évet le is tudott a csapat, mielőtt 1997-ben feloszlott volna, de ekkor még egy nagylemeznyi muzsikát itt hagyott az utókor számára. Ellentmondásos tény: amikor végre elhagyták a nyilvánvaló AC/DC utánzást, és izgalmasan vegyítették a grunge stílusjegyeit a szocreál magyar szövegekkel, akkor ezzel gyakorlatilag porig égtek. Nem kellett senkinek.

Ma már csak a fejét foghatja, aki ezt a korongot lepörgeti: Mekkora muzsika! Óriási vokálok, hatalmas témák, jobbnál-jobb gitárdallamok, egy igazán dögös, aránylag nem is pocsék hangzású kiadványon. Az egyetlen szépséghiba annyi lehet, hogy az akkoriban szintén nagyon népszerű, szintén a grunge határvonalain mozgó Black-Out zenekar hatása érezhetően jelen van, ám ha a Black-Out és a Sutterek között párhuzamot vonunk, azt észre kell vennünk, hogy ez utóbbiak lényegesen harapósabb, kevésbé refrén-orientált, kevésbé rádióbarát dalokat játszottak.

Az olyan nóták, mint a hihetetlenül eltalált Kígyófészekben, vagy az erőteljes lüktetésű Ahogy kérem, vagy a címadó Hat láb mélyen a magyar grunge legszebb pillanatait mutatják meg, a szövegvilág pedig óriási szintet lépett az első két lemezhez képest. Már nem csak a testiség és a pillanatnyi mámor van terítéken, hanem előkerült a kínlódás, vajúdás, szóval az élet kellemetlenebb oldala is. Persze a csajozós vonal sem tűnt el teljesen, hiszen a tagság nem cserélődött át oly mértékben, hogy az együttes önmagából kifordulva szent életű remeték képében tetszelgett volna a magyar hallgatóság előtt.

A frontember Huszti Béla eredeti énekstílusa és szövegei jelentették a Sutterek fő fegyverét, bár a gitárok sem tétlenkedtek, mégis inkább egy-egy mágikus-suttogós-kiabálós dalszöveg maradhat meg a fejekben, pontosan úgy, ahogy az a Hang a fejemben című hőskölteményben megfogalmazásra került. Gabrielli Richárd volt felelős a villanygitárért, míg a basszust Réti András, a dobokat Gábor Béla kezelte. Sajnos a korong is, a zenekar is mondhatni nyom nélkül tűnt el a magyar zene süllyesztőjében, ezért is született ez az ismertető. Sosem késő felkutatni és beszerezni ezt a CD-ritkaságot, amelyen olyan minőségű kemény, egyben dallamos rockzenét hallhatunk, ami egyáltalán nem szokványos a hazai rocktörténelemben.  9/10