Ha november, akkor doom, ez megkerülhetetlen. A Crystal Spiders nevű Észak-Karolinából (Raleigh) származó duó második albuma tavaly, azaz 2021-ben jelent meg a legcsekélyebb feltűnés nélkül. A Fémforgácstól kaptak egy rövidke beharangozót, és ennyi. A hangzóanyaggal már senki nem foglalkozott, például én sem, mert valahogy még engem is elkerült. Pedig a kellemes hangú rockboszorkányokkal felvértezett doom metal lemezekre vevő vagyok, és ez bizony az, a javából! Ha ez még kevés lenne felvezetésnek, akkor annyit, hogy a kristálypókok lemezein gitáron nem kisebb név, mint Mike Dean közreműködik a legendás C.O.C tagságából.

Szóval, elkezdi kagylózgatni a gyanútlan zenehallgató ezt az összegányolt borítóba csomagolt low budget anyagot, és az elején nem is dob tőle hátast, (bár nekem már a címadó nóta veretes csapásai, és mélyen lehangolt trillái is nagyon tetszettek) hanem a második nótára már egyből felkapja a fejét bárki, akinek van füle hozzá. Hoppá! Ez már komoly teljesítmény! Elképesztő mekkorákat énekel ez a nő! Óriási torka van, csak úgy remegnek bele a falak. S közben egyébként a basszusvonalat is ő tolja izomból. Szó szerint, hiszen Brenna Leath meglehetősen súlyos egyéniség. Hát annyi bizonyos, hogy az ősi blues legendák is mocorognak odaát, ha ezt hallják, annyira elementáris erejű az ő közreműködése.

A doboknál Tradd Yancey (Doomsday Profit) szintén nem egy nyeretlen kétéves, csak úgy pörgeti ki a szinkópákat, megsorozza a bőröket rendesen, tényleg remek kis dobolást mutat be, de azt sem tudom itt elhallgatni, hogy a minőség sajnos garázsfelvétel színvonalú, s ez kissé beárnyékolja a műélvezetet. Mert közben már a harmadik tétel (Harness) dübörög a lejátszóban, s az ámulat egyre magasabb, mivel ez is egy bombasztikusan erős szerzemény, hatalmas énekkel, zsigeri doom csapásokkal, magas fordulatszámon, - nagyon ígéretes a jövőre nézve – már amennyiben a pókok tovább szövik hálójukat.

Mike Dean sem akart lemaradni a jóságokban és kifejezetten élvezetes, mócsing-keménységű szólókat illesztett a nótákhoz, ami annál is inkább elismerésre méltó teljesítmény, mert a C.O.C-ben ő a basszusgitáért felel, mint tudjuk. (remélem)  Őszintén bevallom, nagyon fáj a szívem a kiadvány pokróc-egyszerűségű megjelenése miatt, mert ez a zene ennél sokkal szebb, kifejezőbb borítót, s ami fő, sokkal jobb stúdióminőséget érdemelt volna. Nem is értem, Mike miért nem vetette be az ismeretségét komolyabb kiadóknál? Miért a Rippl Music gondozza ezt az anyagot? Hm… ők tudják. Brenna kimagasló hangadottságai sem ragyognak teljes pompájukban, kissé élesre keverték a hangszínét, és a dobcucc is katasztrofálisan puffog, miközben a zene mindvégig kiváló. Kár érte. Azzal zárom ezt a kis ismertetőt, hogy a következő lemezükön már remélhetőleg minden úgy fog szólni, ahogy azt a tartalom megkívánja. 8/10