The Abruptors - Everything You Know Is Wrong (2024)
Egy csipetnyi földrajz: Buffalo városa a második legnépesebb település New York államban, New York után. Akkor Ön szerint mekkora lehet a lakosság létszáma? Ne találgassunk, inkább elárulom, kb. 270 ezer. Érdekes kontraszt. Talán magyarázatul szolgál a The Abruptors nevű ska-punk formáció létrejöttére. Az elnevezés is (Az udvariatlanok) a zenekari felállás és a zene is hasonlít a The Interrupters gárdájára, csakhogy amíg a Bivona-fivérek Los Angelesből indultak, jó kapcsolati háttérrel, addig a The Abruptors ugyanezt a maga erejéből próbálja előadni az Erie-tó partjáról, a Niagara vízesés szomszédságából. Nyilván nem ugyanaz a sikertörténet, mindenesetre ez a jellegzetesen kisvárosi ska zenekar már a harmadik nagylemezét készítette el idén, ami azt mutatja, hogy nem adják fel egykönnyen.
Igazuk van, nem is szabad, amíg fiatal az ember, addig kell ütni a vasat. A társulat 2016-ban vette fel első nótáit, lassacskán 10 éves múltra tekint vissza, és ebben az a szép, hogy fokról fokra, lépésről-lépésre építkeznek, nyomon lehet követni a videóikon a teljes fejlődéstörténetet. Az alapító gitáros-énekes Mike Geraci, és a szaxofonos, billentyűs, énekes Toni LaMantia kiegészültek jónéhány muzsikussal, egy időben hét fővel is nyomultak, jelenleg négyesben működnek. Toni Lamantia eredetileg Antonia, vagyis egy hölgy három úr alkotja a csapatot. Rendkívül szimpatikus, hétköznapi emberek, ha szabad ilyet mondani, a dobosuk Alex például tűzoltó, szóval ez tényleg egy igazi ”Do It Yourself” gárda.
A zene jellegzetesen vidám ska-punk, legalábbis első hallásra, azután amikor jobban odafigyelünk, akkor előtűnik néhány melankolikusabb vonás, inkább az anyag vége felé haladva, ez pedig onnan jöhet, hogy Kanada nagyon közel van, vagyis amolyan kanadai-brit felfogású muzsika szól ezen az albumon. Nem vagyok túl nagy ska szakértő, éppen csak szeretem fűszerezni zenehallgatási szokásaimat ezzel a műfajjal, mert tetszik a zene lazasága, ezért nem egy dörzsölt vén profi mondja, hogy ez egy nagyon jó lemez, de szerintem ez egy jó lemez. Akinek nem tetszik, vagy nem vevő magára a ska-punk felfogásra, vagy éppen ellenkezőleg, túl sokat hallgat ilyet és már beleunt az egyformaságba. Így az év végén sok házibuli zajlik szerte a világban, egy-két nóta innen is beficcenhet. 8/10