Kevés olyan zenei előadó létezik, akiről képtelen vagyok elfogultság nélkül nyilatkozni. Ezen szűk elit tagjai közé tartozik a dán származású Kim Bendix Petersen vagyis King Diamond. Bármi amit valaha is készített valamilyen különös oknál fogva simogatja a hallójárataimat, annak ellenére, hogy egy extrém sikolyairól (is) elhíresült énekesről beszélünk. Nem tartom magam metal rajongónak, még rockernek sem, régóta már műfaji megkötések nélkül hallgatok zenét, de ettől a fickótól a mai napig lemegyek tízéves kisfiúba, és nagyon úgy fest, ez már nem is fog változni.

Az első nagylemez, melyen bemutatkozott a közönségnek az 1983-ban készült Melissa. Ez a lemezanyag a maga korában döbbenet lehetett, mert ugyan ekkor már megjelent az Iron Maiden néhány korszakalkotó műve, mint ahogy a Black Sabbath, vagy a Judas Priest is létrehozta legjelentősebb lemezeit, ezek a dán fiatalok tudtak valami újat mutatni a műfajban.  Elsősorban az énekes által, aki embertelenül metsző, éles hangon provokálta a közönséget, s mindezt még tovább fokozta az arcfestése, valamint a sötét, okkult szövegvilága: „I was born in the cemetery, Under the sign of the moon, Raised from my grave by the dead”

Ami az arcfestést illeti, ezt a Genesis énekesétől, Peter Gabrieltől leste el, mint ahogy egyes hajlítások, dallammenetek is visszaköszönnek a korai Genesis albumokról, de a Mercyful Fate muzsikája jóval keményebb, lényegre törőbb, és dinamikusabb volt a brit progresszív rock ikonjainál. Ugyanakkor a progresszivitás is jelen van – már ezeken az első szárnypróbálgatásokon is. Már itt is kapunk gyönyörű akusztikus gitáros bevezetőt, káprázatos szólókat, és emlékezetes dallamokat, pedig hol voltak ekkor még az igazán összetett, komplex Mercyful Fate kiadványok, mint amilyen pl. a Time, vagy az Into The Unknown. Maga a zenei alap néhol még tipikus ikergitáros döngölés, egyik pillanatban még megmosolyogjuk, mennyire jellemzi a korszakot, a következő pillanatban aztán leesik az állunk, miket variálnak rá a zenészek, és micsoda éneket illeszt hozzá a mester. Lehet King Diamondot szeretni vagy nem szeretni, de hogy vitán felül áll technikai képzettsége, ez tény. Nagyon kevesen képesek úgy tolmácsolni a lelkiviláguk rezdüléseit, mint ő.  

Az album tulajdonképpen a banda előéletének lenyomata: korábbi zenekaraik egy-egy jól sikerült darabját tették fel erre a lemezre, tehát ez még nem volt szigorúan véve a közös alkotás és zenei önkifejezés időszaka. Ám ez a kezdetlegesség mégsem érezhető a dalokon. Nagyon is egységes, nagyon is sallangmentes az előadásmód, egyedül a lemez megszólalása lehetne mai füllel lényegesen színvonalasabb, de hát 1983-ban, egy kezdő csapattól (és egy velük egy időben startoló lemezkiadótól) ennél lényegesen többet nem lehetett várni.  9/10

Kiadó: Roadrunner Records    Ország: Dánia    Tagok: King Diamond - ének   Hank Shermann - gitár     Michael Denner - gitár      Kim Ruzz - dobok     Tim Hansen - basszusgitár