John Lee Hooker (1917-2001) misztikus, követhetetlen, ép ésszel kibogozhatatlan diszkográfiájának egyik díszes kakukktojása ez az album. Ahogy olvasom megjelent vagy öt különböző címmel és kiadásban, az első feltehetően a John Lee Hooker And Seven Nights volt még 1965-ben. Az évek során sorra rácsaptak a kiadók, ilyen-olyan számokkal kiegészítve új anyagként próbálták eladni, hátha bejön. Pontosan ez történt 1970-ben is, amikor a fenti címmel és borítóval került forgalomba. A legfontosabb, hogy a zene önfeledt, vidám, fúvósokkal gazdagon megtámogatott ódivatú blues, mégpedig a szó legszebb értelmében.

Nyugis, pihis, éppen csak karcolgató, mégis nagyon élvezetes muzsika. Mielőtt belemennék: A blues legendás alakja egy szegény napszámos gyermekeként indult neki a rögös életnek, s jutott el a lexikonokba, ezt mindenképpen érdekes adalék. A lemez nem tartalmaz kiemelkedően nagy slágereket, sőt, az első negyedórában olyan érzésünk van, hogy ugyanazt a dalt halljuk csipetnyi eltéréssel újra és újra, mégis lepörög szépen a lejátszóban, mert a hangszerelés telitalálat minden esetben.

A kísérőzenekar szerepében a The Groundhogs, Tony McPhee gitárossal a fedélzeten. Ő ellenpontozza Hooker jellegzetes cifrázásait. Együttműködésük pontos és igényes. A Wand Records alapvetően soul istállóként működött, talán ez a magyarázata a fúvós hangszerek szokatlanul erős szerepeltetésének, nem egy nótában szinte elsöprik az énekhangot, sajnos.

A fúvósokon kívül jelentős még a zongora közreműködése, valószínűleg Bob Hall lehet a zongorista, de erre vonatkozóan nem találtam pontos megjelölést. Tipikus boogie-woogie billentések, jelentős szólók nélkül, hangulati aláfestés szintjén. Az I Cover The Waterfront című 1933-as jazz standard blues átirata tetszik a legjobban, lassú, füstös ballada, kiválóan idomul Hooker hangjához (Billie Holliday vitte sikerre korábban), mint ahogy alapvetően ez a lassabb, elmerengőbb stílus fekszik igazán neki, ilyen a Crazy Mixed Up World, és a Seven Days is. Arra jó példa a lemez, hogy fogós refrének, megjegyezhető versszakok nélkül is lehet jól bluest játszani.  9/10