2023. júl 18.

The Distillers - The Distillers (2000) - punk

írta: Zelmo
The Distillers - The Distillers (2000) - punk

distillers-_-the-distillers.jpg

Még napjainkban sem sok olyan frontcsajszi szaladgál a rockszínpadokon, mint az ausztrál származású Brody Dalle, aki 1998-ban Los Angelesben Kim Chi basszerrel, Rose Mazolla gitárossal és Matt Young dobossal megalakította a Lepárlók zenekart. Sem énekhangja sem természetes adottságai nem voltak hétköznapiak. A szokásosnál jóval mélyebb tónusban énekelt, olyan férfias erővel, mely hímnemű kollégáinak is tiszteletére válna. Jóval a screamo kifejezés előtt screamelt, bár ez talán önmagában nem érdem, a zene keménységi fokáról mégis árulkodik. Ez nem volt gumipop vagy gumipunk, nem is a rádiókat célozták vele, inkább az underground közönséget. Át is vette őket a Hellcat Records, de sajnos ez sem mentette meg a csapatot a sok tagcserétől, és a relative korai feloszlástól.

Három lemez után véget ért a történetük, Brody előbb megalapította a Spinnerette formációt, majd kiadott egy elég halvány szólólemezt 2014-ben. 2018-ban volt egy Distillers feltámadás-turné, ehhez meg is jelent egy beharangozó videó, de aztán annyiban maradt a dolog. A történtekhez még hozzátartozik, hogy a pókhálófejű szakállas, Tim Armstrong itt is komoly háttérmunkát végzett mind a zenében, mind a hölgy magánéletében, mivel rövid ismeretség után feleségül vette. A frigy 2003-ig tartott, addig meg történt, ami történt. 

the-distillers-lp.jpg

Ami a lemezanyagot illeti, nagyon szépen pörögnek a számok egymás után, van is bennük spiritusz, csak az a baj, hogy a Hellcatnál minden banda énekese ugyanúgy intonál. Mintha sok kis Tim Armstrong lenne más és más hangszínben. Ha jól megnézzük, lényegében a Distillers egy női Rancid, miközben már ott van bennük a The Interrupters is, sőt még a rockabilly felől érkező Creepshow is. Pont az egyéniség kevés ezekben a formációkban, de a gyors, tempós nóták, a nyers hangnem, a vad dobcsapások eladják a korongot.  7/10

 

Szólj hozzá

2000 Punk Rock