Stockholm városától nem messzire, délre található Södertalje, ahonnan ez az egylemezes thrash brigád érkezett a színtérre 1996-ban. Megérdemlik a tagság felsorolását: Michael Carlström - basszusgitár, Mats Hoxell - dobok, Pasi Oksa - gitár és Robert Kusen - ének/gitár. Ők messze nem voltak annyira sokrétűek, mint pl. a hozzájuk hasonló Equinox, ám a némileg egyszerűbb szerkezetű szerzeményekért cserébe jóval izmosabban szólaltak meg.  A bevezető dallamok kicsit megviccelik a hallgatóságot, mert magán a lemezanyagon nincsenek jazzes elemek, inkább amolyan Down-ízű, kicsit a New Orleans-i hardcore színtérre emlékeztető, helyenként stoner stílusjegyek. Na de mekkora vaddisznó lett ez a lemez is? Elképesztő az ereje és a kidolgozottsága.

Nagyjából félpercenként kapja fel a fejét az ember egy-egy szokatlan felütésre, egy zseniális basszusvonalra, miközben szinte elsírja magát a csodálatos szólóktól (lásd a Betrayed című tételt). A számunkra vicces nevű Pasi Oksa abszolút oksa pasi volt a hathúros hangszeren, csak elképedhetünk briliáns játékát hallgatva. A Betrayed után jön a Breathing, ami egy az egyben kiugrik a thrash műfaji korlátai közül és a tagok Temple Of The Doghoz való vonzódását mutatja meg, aztán egyre inkább megyünk bele a grunge metalba. 

Ám ha azt hinnénk, elveszti ezzel a lemez az erejét, nagyot tévednénk. A Staring Blind visszahozza az őserőt, s egy olyan lebegős thrash metal albumot élvezhetünk már, melyben egyszerre van jelen az elemi erejű, lehengerlő zúzás, és a dallamokban bővelkedő, sötét tónusú ének. Páratlan ez a lemez is! 9/10