Mindössze két nagylemezt hagyott az utókorra az ausztrál Purged gárdája valamikor még a kilencvenes évek végén. Bár nem ez volt a thrash metal aranykora, sok érdekes, kísérletező kedvű anyag született ekkor. A Melbourneben alakult fiatal srácok a Metallica Black Albumának dallamos, riffcentrikus világát keverték a Machine Head darálós, groove alapú őrlésével. Nem arattak sok sikert ezzel a két kiadvánnyal, holott ezek a mai fül számára is kellemes perceket tartogatnak, különösen akkor, ha valaki kedveli a technikás, kemény dobolást.

A doboknál Des Anthonisz ült, Andrew Durling gitározott, Warren Hammon volt a basszer és Darren Ross az énekes/gitáros. A lemezborítókon és a zenekari fotón is érződik a kulturáltság, ez messze nem az a hörgős, falbontós agyatlan metal, ami számos korabeli zenekart jellemzett, ellenkezőleg, mindkét anyag kiérlelt, szép átkötésekkel díszített, ízlésesen feljátszott, igényes munka. Kritikusaik azt szokták felhányni nekik, hogy erősen Hetfield-jellegű az ének, illetve hogy az ötödik-hatodik szám után mindkét lemez unalomba fullad. 

Csak részben értek egyet ezekkel a kritikus hangokkal. Először is ez egy nagy formátumú, profi módon játszó, tehetséges kis társaság volt. James Hetfield énekstílusát akkoriban rengeteg zenekar átvette, még a thrashen kívüli fémzene világában is, ezért ezt nem tartom nagy hibának. Arról nem beszélve, hogy szerintem az ausztrálok énekese ércesebb hangszínnel rendelkezett, mint nagynevű amerikai kortársuk. A Metallica ekkortájt már rövidhajú korszakát élte, (a Load és Reload lemezek után), eléggé eltávolodtak önmaguktól, a Purged zeneileg még szorosabban kötődött a thrash-gyökerekhez.

Mindenképpen tovább kellett volna élniük. Amikor ma meghallgatom ezeket a lemezeket, alig hiszem el, hogy letették a hangszereket végleg. Legalább a dobos folytathatta volna egy komolyabb bandában. Igazán méltatlan az ilyen tehetségek sorsa. Persze soha ne mond, hogy soha, hiszen Simon Dawson is 66 éves korában lett az Iron Maiden dobosa. (Lásd Dearly Behaded lemezek)  Annyit el kell ismerni, hogy nem hasít egyik Purged lemez sem az első perctől az utolsóig, de ilyen klasszis thrash metal album kevés van, még a nagy legendák sem adtak ki túl sok hibátlan gyöngyszemet. Ezek sem azok, ezzel együtt a műfaj kedvelőinek jó szívvel ajánlom mindkettőt, annál is inkább, mert keverés tekintetében egy rossz szavunk nem lehet. Manapság ebből a fajta groove alapú, pengés aprításból van talán a legkevesebb, szerintem érdemes visszanyúlni egy-két évtizedet.   8/10