Vannak a kemény zene történelmében méltatlanul ismeretlen, többre hivatott csapatok és a mai napig kevés figyelmet kapott, óriási kiadványok. Ezek egyike a dán Konkhra (Conqueror) harmadik nagylemeze a Weed Out The Weak. Egy kissé mindegyik Konkhra kiadvány ide tartozik, de talán ezek között is a legszínesebb a szóban forgó. Fontos, hogy 1997-ben járunk, valamivel a Soulfly előtt, de már a Sepultura Roots albuma után. A kezdeti szigorú thrash csapások több irányban fejlődésnek indultak, s ezek közül egy a népi/törzsi gyökereket célozta meg fő hatásként.

Ami azonban a Sepultura esetében visszanyúlás a saját nemzet ősi kultúrájához, a dánok részéről inkább világzenei kirándulás. Ahogy a Heavensent indul, abban bizony nagyban benne van a Sepultura-féle törzsi dobolás, ezt mégsem rójuk fel a dánoknak, hiszen a zenehallgató azonnal a fejét fogja, atyavilág, mekkora groove!  Dánokat említettem az imént, ám a Konkhra alapfelállása erre az alkalomra egészen nemzetközivé vált, hiszen az alapító gitáros/énekes/dalszerző Anders Lundemark és a basszer Thomas Christensen mellé nem akárkik ugrottak be segítségképpen: a doboknál Chris Kontos (Machine Head), a szólógitáron James Murphy (Death) tevékenykedtek.

Irgalmatlan erejű zúzással nyit a lemez, itt még mit sem sejt a gyanútlan metalhead, csak annyit hall, hogy a dobos eszméletlen, a gitárok mint a villámcsapás, úgy hasítanak, az ének death metalba hajló szöveghadarás, és muszáj bólogatni. Ugyanezt az érzést hozza a Time Will Heal a maga fájdalmas hörgésbe fulladó erőfitogtatásával, a brutális dobokkal, és olyan Murphy-féle szólódarabkákkal, hogy arra nincsenek szavak. A Crown Of The Empire is még csak az introjával hozza a meglepit, egy kis csatajelenet formájában, a Bolt Thrower nyomvonalán haladva, (és megint a mennydörgés szerű dobok, ahhh…)

És akkor jön a Kinshasa Highway… Ugyan csak másfél percben, mégis annyira testidegen itt, hogy arra nem lehet nem odafigyelni. Kézi dobokkal kísért hangulatkeltés ez, mintegy felvezetése a Through My Veins őrlésének. Ha valaki csak egyetlen számban szeretné visszakapni a Konkhra eszenciáját, annak a The Reckoning tökéletes választás lehet. Darabos, szaggatott gitártémákra épített sokrétű nóta, mely a banda minden értékét magába foglalja: embertelen dobok - félelmetes szólók - brutális lendület. Ugyanakkor egy hajszállal marad el mögötte a Misery, szintén elsőosztályú brusztolás, jobbnál-jobb riffekkel.

A lemez minden tételét nem vettem elő, mert szeretnék hagyni valamit a felfedezés örömének is, elég legyen annyi erről az albumról, hogy aki a technikás, groove alapú, mélyre hangolt tónusú kemény muzsikát kedveli, az ezzel nem foghat mellé. Az eredeti 1997-es anyagnak létezik egy 2018-as újranyomása, ami még az egyébként sem gyenge alapcuccnál is szebben szól, szerintem erre szokták mondani hogy bőven megéri a befektetést.   10/10