A mai napon a Lid zenekar első és egyetlen In The Mushroom című lemezével foglalkozunk. Így többes számban, mert a cikk elején megidézek két korábbi zenerajongót, akik az interneten ismertetőt írtak róla. Az első véleményező 1999-ben, két évvel a megjelenés után így fogalmazott a kiadvánnyal kapcsolatban:

„ A Lid a Trouble énekesének (Eric Wagner) és az Anathema gitárosának, Danny Cavanagh-nak a projectje. Majdnem olyan, mint egy Trouble lemez. Könnyedebb szerkezetű, sokkal kevésbé metál, mint a Trouble Black Sabbath gyökerű zúzása. A harapás nem olyan vad, a hippi/psych hatások jobban előjönnek. Akusztikus gitár szól a dübörgés közepette, két feldolgozás (Monkees, Beatles) mindez zeneileg valahogyan jobban illik a seattle-i szupergroup, a Mad Season hangvételéhez, Alice in Chains beütésekkel. A dalok jók, a hangulat pedig viszonylag melankolikus. A felvételek közepes/lassú tempóban mozognak, lógó akkordokkal, töprengően kifejező vokállal, kifogástalan frázisokkal és szépen kidolgozott hangszereléssel, ahol a dallam szabadon lélegezhet.

Az akusztikus hangvételű anyag szép, anélkül, hogy ragacsossá válna. Kár, hogy a rádiók soha nem fogják ezt a Soundgarden és a Screaming Trees közé rakni. Ideje összehozni ezeket a srácokat a Monster Magnettel egy split EP-re, mint a Kyuss/Wool esetében. Kapj egy hálózsákot, és vidd el őket a sivatagba egy hosszú hétvégére.” Craig Regala – Lollipop Magazine, 1999/04/01

„ Nem vagyok nagy rajongója sem a Trouble-nak, sem az Anathema-nak, de a Stoner kiadó, ami ehhez az albumhoz kapcsolódik, meggyőzött, hogy meghallgassam párszor. A Lid 1996-ban alakult a Trouble feloszlása után, a főszereplők Eric Wagner és Danny Cavanagh, akiket basszusgitáron és dobon a Reeves fivérek kísérnek. Ez egy ravasz kis lemez, erős felütéssel kezdődik. A Lid című nóta tele van energiával, rögtön az elején egy remek intró, ez felpezsdíti a hallgatóságot, kapunk egy gitár nélküli, vidám, karizmatikus énekhangot, de mindez csak illúzió. A stoner itt véget is ér, a többit illetően át kellene váltanom stoner kritikusról pop-rock kritikusra, hogy jól beszéljek erről a műről.

Sőt, a többi egy sor cukros ballada (Mary Agnes, The Dream is Over, For All My Life, RX), amik arra késztetnek, hogy egy kis brutális death metalt hallgassak, csak hogy ellensúlyozzam a dolgokat. A címek mindent elmondanak, ugye? Az album épp hogy el nem süllyed teljesen, ettől és az egycsillagos ítélettől a sötét és szomorú hangulatú Randy Scouse Git menti meg. A Lid mellett ez a két dal képes közvetíteni valamit abból az örökségből, amely méltó a két főszereplő hírnevéhez. Végszóként azt mondhatom, igazi csalódás volt. Számunkra, szegény stonereknek csak a Lid és időnként az In the Mushroom éri meg a fáradságot. Tanulság: Eric és Daniel... külön-külön jobbak.” UhuhPanicoUhuh, olasz blogger, 2008-ból. DeBaser Recensioni

Mindkét kritikában van igazság, de hát gyerekek, - mondanám a két szerzőnek - én nem tudom, mi bajotok lehetett ezzel az anyaggal, ez úgy világbajnok ahogy van! Hatalmas nóták, brutális vokálok, a legjobb Trouble lemezekkel vetekszik. Érződik kissé – mondom kissé! – némi grunge hatás, ám hogy ez melankolikus lenne??? Azt már nem írom alá, és a Mad Season, mint párhuzam??? A világ egyik legdepresszívebb bandáját idehozni példaként, ezt nem hiszem el.

Ne viccelődjünk már, mi a stoner rock, ha nem ez? Érthetetlen. Cukros balladák? Whaaaaaaat??? Olasz barátunk talán épp betépett állapotban másik lemezzel keverte a dalokat. A Mary Agnes minden idők egyik legjobb stoner rock himnusza, meg-un-ha-tat-lan! De hát ezt csak én mondom innen a poros karosszékemből, valószínűleg elfogult vagyok. Nálam ez a lemez abszolút etalon, olyasmi, ami a rockzene világában jó ha 10 évente születik.

The Dream is Over – gyönyörű, markáns hangú, érzelemmel teli dal, tanítani való, ahogy Eric Wagner ezt előadja. Vagy ott a címadó In The Mushroom, - valószínűleg ebben látta az első kritikus az Alice In Chains vonásokat - óriási a lüktetése, az énekdallamai, a dobolása, minden teljesen rendben. Világos, hogy a Trouble ennél súlyosabb zenét tolt egy paraszthajszállal, mégsem tudom ezért lehúzni őket, hiszen ez egy project volt, amit pont azért hoztak létre, hogy kicsit másfelé is kacsintsanak. Nálam az egyetlen hibapont itt az, hogy ez a lemez is véget ér, mint minden lemez. Aki szereti a rockot – stoner  vagy sem – egészen biztosan sokra értékeli, aki nem, az hallgasson mást… Lássuk csak, összesen hét különböző CD-kiadása volt az anyagnak 1997 óta. Ha olyan gyenge lenne, nem nyomták volna egyszer sem. Klasszikus, én mondom, higgyetek nekem!   10/10