Német fiatalok Duisburgból tökéletesen levették a Red Hot Chili Peppers stílusát. Nem tudom, mit mondjak erre… Tudnak zenélni a srácok, hoztak is idén egy kiváló hangzású funk rock lemezt, csak az nem világos kinek, minek? Talán azoknak, akiknek (hozzám hasonlóan) nem tetszik az újkori Chili, inkább a régebbi lemezeikre szavaznak, a Freaky Styley idejétől kb. a Mother’s Milk-ig. Ekkor még lényegesen vadabb, nyersebb, fésületlenebb volt a mára alaposan felhígult szupersztár brigád, érthető is, ha a hatásuk a mai napig érezhető, de… Ki fogja ezt ma meghallgatni? Hát majd meglátjuk…

Igazából nem szimpla Chili-másolás zajlik itt, mert ott kering a Beastie Boys és a Dog Eat Dog is a németek levesében, a fő ízeket azonban Kiedisék munkássága tette bele, ez tagadhatatlan. A nóták sem nem gyengék, sem igazán erősek, ez a fő gond. Ügyesen hangszerelt kis töltetek jönnek sorban, különösebb robbanás nélkül. Bár a csapat hardcore punk címkével szereti ellátni magát, ez igazából a régebbi arculatukra volt igaz, úgy 2014-től ’20-ig, az utóbbi években – önmagukhoz képest – lágyabb húrokat pengetnek, bár ez még mindig bőven az izmos rockzene területe.

Nem tudom, mit gondoljak erről az egészről. Sok eredetiség nem szorult beléjük, de konkrétan egyetlen számuk sem nyúlás. Azt talán megállapíthatjuk, hogy a Chilinek azt a bizonyos alkotói éráját nem tudták megközelíteni, hiszen ehhez ez a lemez kissé lapos, de mégsem mondanám senkinek, hogy nem érdemes őket meghallgatni. Éppen ellenkezőleg. Egy hallgatást megér. Hátha belőlük is lesz valami a későbbiekben. Annak idején azt sem gondolta volna senki, hova torkollik Balzary és Tsa története.    7/10