Let’s get stoned! Már csak azért is, mert szigorú ítészként jártam el a Scorched Oak esetében, úgy illik, hogy ezt valamivel ellensúlyozzam, és bemutassam milyen is a minőségi stoner/doom 2024-ben. Szerencsére nem kell személyesen produkálnom magam (ezt megúsztátok), mivel itt van nekünk a Moon Wizard gárdája Salt Lake City-ből. Ők már leszállították az év egyik legjobb lemezét, nekünk nincs más dolgunk, mint rámozdulni a finom falatokra! Hát rajta!

A négytagú együttes egyébként hasonló felfogásban zenél, mint a Scorched Oak, még a két énekesnő hangszíne is hasonló, a tartalom azonban merőben különböző. Az Oak lényegében egyhelyben topog, nem tudott minőségi szintet lépni, míg a Wizard éppen ellenkezőleg. Nekik a korábbi munkáik csak halvány árnyképei ennek a bombajó anyagnak, mely a Sirens címet viseli, és már januárban megjelent. A magyarázat is ez a megkésett ajánlóra: az eddigi lemezeik nem győztek meg különösképpen. (Moon Wizard 2019, The Night Harvest 2020)

Az első nótával még a Sirens sem vett le a lábamról, de a másodikra felkaptam a fejem: - Ohóóó… mekkora téma! Micsoda énekes! Sami Wolf a hölgy művészneve, és megszólalásában nem kifejezetten csalogány, nem is annyira csodaszép ez a hangszín, de ismét bebizonyosodott, mennyire másodlagos a hangadottság, ha valaki tud énekelni. Ő pedig nagyon tud. Azon kivételes előadók egyike, akik játszanak a hangokkal, hajlítanak, lebegtetnek – nevetséges könnyedséggel. Furcsa képzettársítás, de nekem egy férfi énekes, mégpedig nem kisebb név, mint Dio ugrott be, talán az epikus dallamvezetés miatt. Aki a Mothership szárnyaló refrénjére nem bömböli rá Sami mellett, hogy „ …oh, mothership, oh take me ho-o-ome…” az teljesen menthetetlen. Annak nem való a doom metal, de a rockzene sem, azt is mondhatnám: „Minek él az olyan? Aki nem tudja mi a jó…”

Fantasztikusan eltalált nóta, ilyen libabőrt utoljára a Nightstalker – Children Of The Sun esetén éreztem, és bizony ez nem most volt. A Mothership nem kizárólag az énektéma miatt mesteri, hanem ahogy behozza Aaron Brancheau a wah-wah gitárt, az szintén telitalálat. Ő egyébként is telehápogja a pedállal az egész lemezt, és ettől nem tudok nem elérzékenyülni. Egyébként is a sírásküszöbig tolt ez a korong, mert amikor már azt hittem, előtték a legjobb patronjukat, akkor bekúszott a hangfalakba a Magnolia. Helyesebben: Mag-no-li-aaaaa… Reflections of the Sun… Na, ettől teljesen elképedtem. Mikor írt ekkora nótát utoljára rockbanda? Csak nem a Sabbath volt, még a Heaven And Hell idején?

Számomra ez a 2024-es év legjobb dala, és persze a legjobb lemez a maga kategóriájában. Figyeljünk csak oda, ahogy a Magnolia a negyedik perc körül majdnem véget ér, ott miket gitározik már ez az Aaron ember, (megint a pedálozás) és még tudják fokozni másfél percig. Kihozzák a maximumot a témából. Két ilyen hatalmas nóta után már csak egy kissé halványabb jöhet, de azért a Luminare sem viszi nagyon le a lécet 9 alá. Sami ebben is óriási, mint a teljes lemezen. Hihetetlen, mekkorát fejlődött az elmúlt években! Az EPoch című dalban is félelmetesen bivaly módon énekel, tényleg kiemelkedő a teljesítménye.

Az album egyáltalán nem sápad el a vége felé közeledve, sőt! Jobbnál-jobb témák jönnek! Ha nem is olyan slágeresek, mint a Magnolia, attól még mind a 10 ujját megnyalja örömében bárki, aki… Mint említettem fentebb. A többi meg minek is él? Az igazság az, hogy lehet mellőzni ezt a kis csapatot, és ezt a lemezt, de az valóban nagy hiba lenne mindenkitől, aki zenét hallgat.

Tanácsaim a bandának: Mindenképpen kellene egy videóklip a Mothership, vagy a Magnolia dalokra – próbatermi felvétel is megteszi, (ha ügyesen csinálják), a dalszövegeket pedig minél hamarabb fel kellene pakolni a Bandcamp oldalra. (Már április van, éppen itt az ideje.) Egészen biztosan lennének, akik feldolgoznák ezeket a Moon Wizard számokat, emelve ezzel a banda hírnevét, ami nagyon fontos, hiszen a tehetség ott van, már csak terjeszteni kell a nótákat. Mindent bele! Nagyon szurkolok a gárdának.  10/10