Zenekedvelő ember lévén szerintem az egyik legjobb dolog a világon új előadókat, zenekarokat, hanglemezeket megismerni. Nem fogom magam szakértő képében feltűntetni, egészen tegnapig fogalmam sem volt az amerikai Luna Sol zenekar létezéséről, mely mára már az egyik kedvencem lett. Pontosítás: feltehetően új kedvencre bukkantam a személyükben. Az idő majd eldönti, most nézzük meg a legújabb lemezüket, a nemrégiben megjelent Vita Mors albumot.

Miután a Luna Sol neve a magyar rockrajongók számára túl sokat nem mond (Hold-Nap), illő néhány szóval bemutatni a zenekart. Már amennyire ez egy zenekar, mert valójában egy David Angstrom nevű gitáros köré épült az egész. Dave a Sziklás-hegység lábainál vert tanyát, innen árasztja el a világot saját kis házi stúdiójában felvett anyagaival. Többek között olyan formációkban szerepelt, mint Hermano, Asylum On The Hill, Black Cat Bone vagy Supafuzz. A Hermanoban a Kyuss, Unida, stb. torok John Garcia mellett zenélt, szóval nem akárki a fickó, és egész jó összeköttetései vannak.

Az új lemez végső keverésénél például Ty Tabor segédkezett a King’s X-ből. Meg kell mondjam nem is végzett rossz munkát. Nagyon nem! Olyan szinten rezgeti a hangfal a hallójáratokat, hogy arra csak csettinteni lehet. A zene alapvetően egy mocskos blues rock/stoner zúzás, hangulatos refrénekkel, súlyos basszussal, karcos gitárokkal. A doboknál Zeth Pedulla, a basszusnál Doug Tackett, Dave pedig egymaga viszi az ének/gitár vonalat. Pluszban némi nőnemű vokál itt-ott felbukkan, ha nem is olyan domináns módon, mint a trió nem kevésbé zseniális Blood Moon (2015) lemezén, de legalább színesíti kicsit az összképet.

Amikor a dalokat elkezdtem hallgatni, azonnal beugrott egy régi legendás hard rock alapvetés, a Little Caesar, Ron Young énekessel a fedélzeten. Mennyire megelőzték korukat! Ők voltak talán az elsők, akik a déli soul/blues gyökereket ötvözték a kemény rockkal. Nyilván ez nem volt olyan forradalmi tett, mint mondjuk a grunge felvirágoztatása, hiszen hasonló vizeken evezett a Lynyrd Skynyrd, az Aerosmith, vagy a Whitesnake is, de ők jóval vidámabb, slágeresebb, könnyebb válfaját tolták ennek a blues alapú zenének, míg a Little Caesar ugyanezt az alapot már lényegesen sötétebben, morcosabban nyomatta.

Azonban a Luna Sol mocsárban gőzölgő, szinte már fojtogató arculcsapásai mellett a Little Caesar is csak kedélyes vasárnapi örömzenének tűnik, mert ez a három mandró iszonyat mélyre hangolta a gitárokat, az énekdallamokat, valójában az egész megszólalást. Sok napsütésre itt ne számítsunk, a metsző téli szelek juthatnak eszünkbe, és a térdig fröccsenő sár. Ugye nem is kell messzire mennünk ilyen utcaképért? Nagyon is aktuális tehát a korong, mondhatni a jelenlegi magyarországi időjárás tökéletes zenei leképezése.

Jobbál-jobb témák, egy rakás új kedvenc dal, mint amilyen a veretes Head In A Hole, vagy a grunge hatásokat mutató, kolomppal kísért Never In My Life, vagy a ködben gomolygó, Castle nótára hajazó Evil, nem is lehet eldönteni, melyik innen a favorit. Aki a bluest, a hard rockot, a grunge-közeli dallamos metalt kedveli egészen biztosan kellemes perceket fog szerezni magának a Vita Mors lepörgetésével. A végére hagytam az egyetlen negatív megjegyzést: ezt a szerencsétlen borítót miért kellett ráerőszakolni az anyagra??? Igazán a világon semmi köze a muzsikához. Nem értem, miért gondolták az urak, hogy többet ér, mint mondjuk egy róluk készült fotó. De ettől függetlenül ez a zene egy kövér tízes, nem is kérdés. Hála és köszönet a tippért Nikodém Istvánnak, a stonerblog.hu szerkesztőjének.   10/10