A punk rock elkötelezett híveit megrázta a hír, mi szerint 2024 májusában elhunyt Doug Kane, a The Generators dalszerző/énekese, mondhatnám generátora. Nem gondolnám, hogy Magyarországon sokan hallottak erről a zenekarról, holott 1997-es megalakulásuk óta több mint 20 hangzóanyagot megjelentettek. A felhozatal színvonala kétségtelenül vegyes, annyi azonban bizonyos, hogy Doug kivételesen tehetséges frontember volt. Személyisége annyira eggyé forrt az együttessel, hogy a többiek közmegegyezéssel a feloszlás mellett döntöttek, mondván képtelenség nélküle folytatni. Talán ez még változni fog az évek elteltével, bár ami azt illeti magam is nehezen tudom más hangján elképzelni a régi nótákat. Emlékére most elővettem és leporoltam kicsit az Excess, Betrayal… lemezt 2003-ból.

Ezzel a koronggal ismertem meg a csapatot és azonnal megkedveltem, annak ellenére, hogy erőteljes Social Distortion-hasonlóságot véltem felfedezni. Vagy talán éppen ezért? A szimpla és olcsó kópiákat sosem szerettem, tehát kijelenthetem, ebben a gárdában több volt. Pályafutásuk Best Of jellegű nótáiból olyan remek albumot lehetne összerakni, amely simán elhomályosítaná Mike Nessék életművét, vagy a Bad Religion legszebb pillanatait is.

Meglátásom szerint ez a két banda volt Kane fő inspirációja, valamint a brit New Model Army. A szóban forgó lemezen ezek közül leginkább Mike Ness témái és hanghordozása kerülnek előtérbe. Az első három nóta akár egy S.D. lemezen is szerepelhetett volna, bár nem annyira erős a rock’n roll iránti kötődés, a ritmusok is mások, a dobos beütései is keményebbek mint a köztudottan Elvis-imádó Ness alkotásain. A negyedik szám szerintem a legjobb, ez pedig a 30 Seconds. A nyolcvanas éveket idézi a nyeglesége, mégis van benne egy adag modern lüktetés. A billentyű persze annyira nélkülözhetetlen itt, mint negyven fokban a hősugárzó, ezt valahogy mégis le lehet nyelni. Belefér. (Még a Pál Utcai Fiúk párhuzam is:)

A My Curse, az Out Of The Shadows, a Wasting Your Time mind hatásosan hozzák a banda kifinomult, ravaszul rád telepedő, gitárszólókkal támadó énjét. Jól hallható: Ez nem egy tipikus „ész nélküli” punk brigád, éppen ellenkezőleg, a leginkább szofisztikált együttesek egyike. Sokféle zenekart kedvelek a műfajból, de általában azok fognak meg igazán, ahol a mondanivaló több mint az üres szlogenek puffogtatása. Az sem rossz, ha az énekesnek személyes élményei is vannak, amiket dalba tud önteni.

Mindebből kitűnik, nem ez a világ legdurvább punk rock albuma, de nem is baj, nem is kell mindig a fröcsögés. A Transmitter és a Tranquilized is bőven jó kis rockos felvételek, valamint ott van még a Dying In A Rock’nRoll band című, mostanra már döbbenetes próféciává vált, kitűnő nóta is. Olyanoknak ajánlom ezt a lemezt, akik kedvelik a vidámabb, oldottabb, mégis keményen megalapozott punk rock felvételeket.  8.5/10