2025. júl 08.

Organic Destruction - Prophets of Cthulhu (2025)

írta: Zelmo
Organic Destruction - Prophets of Cthulhu (2025)

od.jpg

Teljesen véletlenül megint egy német kisvárosi zenekar lemezéről lesz szó. Már csak azért is, hogy legyen egy kis viszonyítási alapunk, mit is jelent az, hogy kisváros? Az Organic Destruction nevű formáció bázisa Hachenburg település, a maga hatezres lakosságával tényleg nem lehet egy virágzó metal központ. Bár ki tudja? Mindenesetre ez a csapat már a második nagylemezét hozta össze a 2023-as Return Of The Roo óta. Akkor még négyesben muzsikáltak, azóta a tagság három főre fogyatkozott.

Ha már rájuk bukkantam, belefüleltem ebbe a bizonyos első lemezbe is, és érdekes dolog, nekem az annyira nem jött be – hiába két gitárral tolták – mint a mostani, ahol már csak trióban maradtak. Ami lényeges különbség a kettő között, hogy itt már lassabb a tempó, koszosabb a gitár, sötétebb a tónus, markánsabb az ének, összességében jobban harap az egész. Ami azt illeti, nem fogom ezt most hosszan ragozni: Egyszerű ember vagyok, ránézek erre a zenekari képre, és megvettem a bandát. Nem játszhatnak rossz zenét – mondtam magamban -  és valóban, ez be is jött.

organic-destruction1.jpg

Itt is van egy kis elszállós lüktetés, mint a The Delayed esetében, mégis más a hangulat. Nincsenek blues gyökerek, - maximum nagyon halványan - inkább egy borongós, iszapos, enyhe southern hangvétel uralkodik a kissé monoton darálásban. Majdhogynem vegytiszta doom ez, az énekdallamok könnyedsége azonban nagyban tompítja a zene súlyosságát. Arra senki ne számítson, hogy akár egy perce is elszalad velük a ló, szépen, komótosan nyomják a jobbnál jobb témákat.

Nyilván zenekarok ezreire hasonlít ez a hangzásvilág, nem is nevezném őket túl eredetinek, de már sokszor leírtam, hogy ez önmagában semmit nem jelent. Vannak egészen különleges hangzású előadók, akikből öt percet is nehéz kibírni, míg itt ebből a fajta basszusalapokra illesztett tufa rockzenéből akár egy órát is szívesen magához venne az ember. Annyit nem kapunk sajnos tőlük, csak 37 perces az utazás, de soha rosszabbat. Videóklipre eddig nem futotta a zenekari büdzséből, de hátha pont ez a kiadvány hozzásegíti őket.  8/10

Szólj hozzá

2025 Rock Doom Stoner Rock