2026. feb 22.

Purple Lung - Mystic Vision (2026)

írta: Zelmo
Purple Lung - Mystic Vision (2026)

mystic.jpg

Szeretném néhány szóval a magyar közönség számára ajánlani az amerikai Purple Lung bemutatkozó lemezét, ami 2026 februárjában került megosztásra. A négytagú formáció a Pennsylvania államban található Kingston városát jelölte meg bázisául. Mint a borítóból már előre sejthető, muzsikájuk a stoner/doom címke alá illeszthető. Female fronted doom, azaz énekesnő vezette doom banda rengeteg van szerte a világban, viszonylag gyakran érkeznek újak is, ezért mindenképpen figyelemre méltó egy olyan zenekar, amelyik kezdő létére érett, profi anyagot tárt a hallgatóság elé.

Ezen a nagylemezen – mint az a debütáláskor igen gyakori – korábbi demóikat vették fel újra, s adták ki albumként, tehát akik kezdetektől követik őket, sok újdonságot nem kaptak, na de kik követik őket a kezdetektől itt Európában? Feltehetően még az államokban sem sokan hallottak róluk, hiszen fiatal bandáról van szó. 2022-es az első demójuk, s a zenekari fotó alapján az átlagéletkor jóval a legtöbb stoner/doom banda alatt van.

lunge.jpg

Rövidre fogva a lényeget: Meseszép rockzenét tálaltak ebben a kissé túlrajzolt lemezborítóban. Tele van a grafika is, és a dalok szövege is ócska klisékkel, mindjárt az első dalban a lángoló kardot hordozó Blademaster jelenik meg, később megérkezik a mocsári boszorkány is, szóval ezeken a dolgokon még lehetne finomítani, viszont az alapokat tökéletesen tudják. Elsősorban van egy bődületes torkú énekesnőjük, Toni Pennello személyében. Ő nem csupán erős, karizmatikus hangú rocklady, hanem klasszikus képzettségű, hajlékony, a magasakat is könnyedén megugró előadó, aki bármely műfajban megállná a helyét. Lényegében egymaga eladja a teljes lemezt.

Persze a három srác is dicsérhető, gyönyörűen összeturmixolták a Black Sabbath örökségét Cisneros bácsi álomvilágával, a Sleep és Om munkásságával, és személyes kedvencem, a Black Moth stílusjegyei is felbukkannak, s ezzel egy olyan kombinációt hoztak létre, amit a rockzene kedvelői könnyedén a szívükbe zárhatnak – ha adnak neki egy esélyt. Fontos tudni erről a lemezről, hogy réteges szerkezetű, azaz az egyszerűbb felfogású, kevésbé csillogó daraboktól haladunk az összetettebb témák felé, így aki komolyabb lúdbőrzést szeretne hallani, az a sejtelmes hangulatú negyedik tétellel kezdje. Ez pont a már említett Bog Witch, ami rendesen megemeli a lécet, nem sok kezdő énekesnő tudná ezt manapság megugorni.

 Szintén izgalmas pillanatokat hoz az akusztikus gitáros bevezetővel induló címadó nóta, a Mystic Vision, és nagyon erős lett a kiadvány hátsó fertálya, azaz a záró hármas. Mindhárom téma 5 perc fölött van, mind telis-teli klasszikus metalból kölcsönzött, epikus hangvételű dallamokkal, amilyenektől a magamfajta szakállas rockkedvelő akkor sem tudna soha szabadulni, ha akarna, de miért is akarna? A hónap egyik legjobb lemeze lett ez, mindenképpen az év egyik legszebb bemutatkozása. Jegyezzük meg: Purple Lung. Hátha ők nem adják fel olyan hamar, mint sok kortársuk.   9/10

Szólj hozzá

2026 Rock Doom Stoner Rock