Hogy mi az athéni Nightstalker lényege? Lassú őrlődés és dallamos középtempó között egyensúlyoznak, miközben egy mélyre hangolt, rendkívül fülbarát, kellemes gitártónus kíséri Argy jellegzetes énekét. Aztán megröffen kicsit a cucc, beindulnak, majd megint visszaváltanak, ismét hoznak egy kis zúzást, megint visszavesznek, megint robotolnak. Így variálják a témákat, megmaradva mindvégig az ízlésesség határain belül. Eközben szabadon kalandozgat a basszusgitár, és telepakolja a maga őrületesen laza futamaival a rendelkezésre álló keretet. Igazi nagy mester Andreas Lagios, érdemes a hangszínszabályozón felnyomni a basszust csutkára és elmerülni a vastag húrok keltette hullámzó mocsárban.

Ha szigorúak akarunk lenni, akkor a bemutatkozó minialbum talán kihagyható még, de az első nagylemez, az 1996-os Use már nem. Onnantól minden albumuk  kötelező, már ha szeretjük a rockzenét. Pályájuk során összesen nyolc albumot adtak ki, és egyiken sem mentek el kommerszbe, vagy szélsőségbe, vagy önismétlésbe. Lemezről lemezre finomabban szólnak,  tudatosan kerülik a slágereket, nincsen egyetlen megjegyezhető refrénjük sem, mert nem erre gyúrnak. Ők a maguk hatvan perces lemezanyagába beszippantják a hallgatót, elviszik egy képzeletbeli utazásra, amihez semmiféle tudatmódosító szer nem szükséges. Elég egy jó zenelejátszó eszköz és mehet a buli Nightstalker módra.

Említettem Argy egyéni énekstílusát, ami az együttes egyik védjegye. Kissé jellegtelen fahangon szeret dudolászni, aztán kiereszti a torkát és megdöbbent mindenkit, milyen átható ereje van. Túl nagy hangterjedelem ide nem kell, de amit hangerőben, dinamikában oda lehet tenni, azt ő megteszi. Halkan jegyzem meg, az újabb kiadványokon van egy kis Ozzyra emlékeztető tónusa. De annyi baj legyen. Valószínűleg ez lett a legjobban sikerült Nightstalker lemez, a jövőben nehéz lesz felülmúlniuk.   9/10

Kiadó: Heavy Psych Records       Ország: Görögország     Tagok: Argilis Gariatsatos - ének   Tolis Motsios - gitár     Andreas Lagios - basszusgitár   Dinos Roulos - dob