Napra pontosan meg tudom mondani, mikor hallottam először Antoninát énekelni. 2008. augusztus 19-én este vett fel egy ismeretlen valahol Lengyelországban, ahol éppen a Balti-tenger irányába igyekeztem autóstoppal. Útközben beszélgettünk, néha a rádiót hallgattuk. Amikor a varsói centrumba fordultunk, sofőröm jó érzékkel elindította a CD lejátszót, és abban a pillanatban beleszerelmesedtem ebbe a hangba. Azt éreztem, hogy aki ilyen gyönyörűen énekel, az valószínűleg maga is bűbájos, és már láttam is lelki szemeim előtt a fiatal szépséget amint akusztikus gitárjával a nyakában megigézi a lengyel férfiszíveket.

Annál nagyobb volt a megdöbbenésem, amikor kiderült, hogy az előadó bizony nem annyira fiatal korú. Ettől még szeretetem a muzsika iránt szemernyit sem csappant, csupán fantáziálásom holt hamvaiba a dalszerző elbűvölő megjelenésére vonatkozóan. Persze mit számít a külső megjelenés és az évek száma, ha a zene maga az ifjonti erő? Nagy felfedezés volt ő számomra akkoriban, és gyakran eszembe jutott a kérdés: vajon összefutok-e valaha ezzel a muzsikával, ha el nem indulok erre az útra? Magyarországon soha nem hallottam nevét, miközben hazájának kb. annyit jelent, mint nekünk Sebestyén Márta.

Igaz, népdalok helyett akusztikus gitáros altatókat dúdolgat leginkább. Mindegyik Krzyszton lemez különleges élmény, annak is, aki nem érti a nyelvet. (Én például ilyen vagyok.) Kicsit furcsa a sok mássalhangzó torlódás, de a magánhangzók csodaszépen nyúlnak ki a selymes torokból. Leginkább – bármilyen meglepő – a chilei Pascuala Ilabaca jut eszembe a hangulatvilágáról. Ugyanaz a mesés, kissé elvarázsolt közeg, amit a sok csörgő, surrogó-burrogó, doromboló, kereplő hangszer is fokoz.

Összesen 12 stúdiólemeze közül leginkább a Dwa Ksyezice (Két hold) pörög a lejátszómban, ezen kicsit nagyobb a lendület, mert a kilencvenes években készült albumai túl lassúak nekem, többnyire elalszom rajtuk. Ez nem negatív kritika, ellenkezőleg, nem mindenre lehet akkorát aludni, mint ezekre a lemezekre. Azt is mondhatnám, és mondom is, hogy nincs még egy ennyire nyugis lelkivilágú szerző-előadó jelenleg kis földünkön. Makulátlan megszólalás, kristálytiszta torok, barátságos melódiák jellemzik, délutáni szunyókálásokra tökéletes társ.

 Általában minimális hangszeres kíséret veszi körül: egy szólógitár (gyakran nylon húros), egy dob, néhány ütőhangszer és természetesen bőgő. Ettől olyan intim, mondhatni családias a megszólalása. Rendhagyó szerkezetű témákat vezet elő, sem az amerikai folk, sem a távol-keleti világ nem hatott rá, tulajdonképpen speciálisan kelet-közép-európai dalokat ír, csakis felnőtt lelkületű befogadóknak! (Na jó, azért az ifjabb korosztály is meghallgathatja.)   8/10