2022. máj 02.

Santana - Shangó (1982)

írta: Zelmo
Santana - Shangó (1982)

81chwdweonl_sy450.jpg

Ha valaki még soha nem hallott Carlos Santana szóban forgó albumáról, az talán nem véletlen. Sok víz lefolyt azóta a Níluson, (az első szám címe The Nile) és olyan legendás lemezek születtek időközben tőle, mint a Freedom, a Milagro vagy a Supernatural. A sorban ez volt a 13. nagylemeze a mexikói származású gitárosnak, és túlságosan nagy szerencsét nem hozott neki. Ugyan két nótája is megjárta a slágerlistákat, (Hold On, Nowhere To Run) ezek közül egyik sem lett maradandó érték. Pedig a Hold On egészen a 15. helyre kúszott fel az amerikai Billboard Top 100-as listán. A vicc az, hogy a két slágerlistás nóta kivételével teljesen hallgatható az anyag.

Van még egy Body Surfing című rettenet, ami csak két percig popzene, utána megdörren a dob és a gitár, végül egészen pofás kis nóta lesz belőle. A legjobb nóták természetesen azok, melyeket sehol nem jegyeznek: A nyitó The Nile, a funky futamon gördülő Night Hunting Time, a kongákkal dúsított Oxun, valamint személyes kedvencem a Let Me Inside, ami egy jópofa reggae darab. Ez utóbbi talán a világ valaha írt legsutább szerelmes nótája, olyan basic angollal, amin még egy magyar hallgatónak is csak mosolyogni lehet:

”Well, hello, what’s your name? Can I take you by the hand, won’t you please come with me to a place of ecstasy, paradise by the sun, girl, I'm sure we'll have some fun” – Ez annyira ócska, hogy az már poén. El tudom képzelni, ahogy a rutinos róka így próbált felcsípni egy ifjú honolului szépséget…

Mindössze két instrumentális tétel hallható a lemezen – sajnos. Azért sajnos, mert ezek lényegesen magasabb színvonalat képviselnek, mint a szintetizátor szőnyeggel megalapozott szerzői dalok. A Nueva York nem más, mint korábbi slágerének, a Jingonak egy kiválóan sikerült ének nélküli átirata. Ebben érzékelhető leginkább a zenekar zsenije. A másik ilyen kompozíció a Warriors című gyorsabb nóta. Kilenc muzsikusból állt ekkor a Santana band, közülük is kiemelkedett Richard Baker a billentyűknél, és Graham Lear a dobnál. A mikrofonnál ekkor Alex Ligertwood volt a hangulatfelelős, ám ő sajnos nem tartozott a kivételes énekesek közé. Amit lehetett megtette ezekben a jobbára feledhető, kellemes, de nem kiemelkedő nótákban.     6/10

Szólj hozzá

1982 Gitárzene