Idős korára általában mindenki számadást készít, visszanéz, felidézi mi is történt, hogy is történt régen, mit kellett volna másképp csinálni, mi az, amit még hozzá lehetne tenni az életműhöz. Herbie Mann játszott már bebopot, rockot, szambát, afro-kubai dallamokat, távol-keleti zenét, funkyt, diszkót, tulajdonképpen nehezen magyarázható, miért éppen saját gyökereit hanyagolta el, miért nem foglalkozott már korábban is behatóbban a kelet európai népzenével, lévén bukovinai anya gyermeke. Igaz, a vasfüggöny korában ez nem lehetett annyira egyszerű tevékenység, különösen az államokból nézve, de azért nem is volt lehetetlen.

2002-ben, tehát 70 éves korában készítette ezt a tiszteletadást a Kárpát medencében élő emberek felé, amit azzal is megerősített, hogy az egyik számot magyar muzsikusokkal vette fel. De erről később. A lemez ott van Mann legjobbjai között, bár furcsa kissé. Attól fura, mert nem találni rajta kifejezetten magyar népzenei elemeket. Ha vannak, akkor csak árnyaltan, szinte láthatatlan lepelként borítják be a leginkább world jazz címkével illethető, szomorkás, mélabús szerzeményeket. Nagy szerepet kap az altfuvola, és meglepő módon teret kap az akusztikus gitár is, amely korábban alig volt hallható a lemezein. Ezenkívül cimbalom és tangóharmónika segítenek a keleti hangulat megteremtésében. A felvételeken közreműködött Geoff Mann – ütőhangszerek, Bruce Dunlap – gitár, Paul Socolow – basszus, Alexander Fedoriuk – cimbalom, Gil Goldstein – tangóharmónika, valamint egy számban a Borbély Quartet.

Az első darab az Ayla – Csendes hullámzás, az altfuvolán hosszan kitartott hangokkal, másfél perces előke. Ezt követi a Gypsy Jazz, Borzongató a ritmikai alap a cimbalmos pikkpakkal, meg a pergős recegtetéssel, amire úgy száll be Herbie, ahogy faun jár a szüzek kertjében, lassan, méltósággal, gyönyörködve. Álomszerű a téma kibontása, a fúvós szóló, majd utána a gitárszóló is finom. A tangóharmónikás is kitesz magáért. A végén visszatérnek a mély, duruzsoló fuvoladallamok. Egyike a legjobb Mann szerzeményeknek. A Gelem Gelem az előző kompozíció testvére. Ha én lettem volna a zenei rendező nem választom szét a kettőt, hanem összekötöm őket. Ugyanaz igaz rá, amit fentebb írtam, kicsit más az alap, nincs cimbalom, több levegőt kap az altfuvola.

Jön a Balalaika Love Song - A cím itt mindent elárul. A fuvola hozza a romantikát, a gitáros pedig megmenti a süllyedő hajót. Az ötödik nóta már lefelé lóg ki, A Dance At the Rise Of the Moon - Veszélyesen közel a gagyihoz a klezmerbe hajló tétel. Tipikus world music kategória, Mann azt hiszem pásztorfurulyál. Jól játszik, nagyon jól, de nem menti meg az egyébként semmilyen nótát.

A Jelek egy Borbély Mihály szerzemény, amit a Borbély Quartet tagjaival közösen készített Herbie Mann. György Mihály gitáron és buzukin, Sárvári Kovács Zsolt dobon, Szandai Mátyás bőgőn játszik. Borbély Mihály klarinéton hallható. Csak azért nem lett a lemez legjobb száma, szerintem, mert kicsit hosszabbra szabták a kelleténél. Érzésem szerint nem volt annyi a témában, amit 10 percen túlra érdemes volt nyújtani. Holott a hangszerelés bravúros, iskolaértékű és gyönyörű a fúvós párbeszéd, amibe a gitár is belekotyog, joggal lehetnek rá büszkék a magyarok, mind a zenészek, mind a hallgatók. Herbie Mannek annyira tetszett, hogy kissé más felfogásban újra felvette és kiadta a következő albumán.

Bucovine - Lassan indul, majd kap egy kis tiktakot a dobtól, amire a gitáros egészen kiváló dolgokat játszik. Sajnos amikor bejön a képbe a cimbalom, akkora teljesen leül az egész. Olyan, mint egy kis próbatermi zötyögés, vagy beállás egy koncertre. Nem rossz, de nem is igazán jó. Ezt követi a Passing Through, amit passzolnék... Bizonyos kor után hajlamos az ember a szentimentalizmusra, de mondjuk Yusef Lateef 90 évesen sem nyomatott ilyen ósdi témákat. Nem tehetek róla, nekem ez a halálom, és Herbie szinte minden lemezén van legalább egy ilyen.

Foreign Village – Alig két perces cimbalom-szösszenet, Lukács Miklós stílusában. Magyar Dreams – Egy ilyen című számról nem írhatok rosszat. Rendes volt Herbie-től, tényleg. Én nem érzek semmi magyarosat ebben, de ez nem feltétlenül baj. Amíg ilyen társak vannak a közelben, addig dobálhatsz bármit a fazékba, nem lesz belőle mosogatólé. Sera – Ebben az a jó, ami 2:30 után történik. Akkor az egyébként bágyadt kis darab életre kel, és egy reszelős, pengés téma veszi át a nagy rózsaszín lufik helyét. A cimbalmos különösen jó, hallható, hogy magában is elszórakozna órákig. 8/10

Zárszó:  „ …a most felvett anyag – mely valószínűleg a Carpathian Basin Street Blues címet fogja viselni teljes egészében magyar jazzisták közreműködésével jött létre. A kibővített Quartet B – azaz Herbie és Geoff Mann, valamint Borbély Mihály (szaxofonok, klarinét, furulya, tárogató), György Mihály (gitár, buzuki), Horváth Balázs (bőgő), Sárvári Kovács Zsolt (dob) – mellett játszik még Dresch Mihály tenorszaxofonon, Babos Gyula gitáron, Jelinek Emil kannázik és énekel, Lukács Miklós cimbalmozik, Fekete Kovács Kornél trombitál, Szerényi Béla tekerőlanton működik közre, Hercku Ágnes és Fábián Éva pedig szintén énekel. A kompozíciókat a két Mann és Borbély Mihály jegyzi.” Fidelio 2002. Erről az anyagról azóta sem hallottam semmit. Kár.