Nem igazán ismert név a thrash metal berkein belül a Santiago De Chilében alakult Criminal. A napjainkban is aktív zenekar 1991 óta van a színtéren, s pályafutása alatt eddig kilenc stúdióalbumot adott ki, bizonyos értelemben ez a szóban forgó lenne a tizedik. Máris jön a magyarázat: A Cancer című anyag CD-lemezen 2000-ben került a boltokba Chilében, de mert Európában ez elérhetetlen volt, a Metal Blade újra kiadta az albumot egy másik borítóval (ez látható a képen) illetve bónuszként egy Napalm Death feldolgozással, valamint a zenekar addig megjelent összes (öt) videóklipjével kibővítve a kiadványt. Ez ám a thrash metal csemege!

Az együttesben ekkor az alapító Anton Reisenegger énekelt és ritmusgitározott, Rodrigo Contreras szólózott, Juan Francisco Cueto kezelte a basszusgitárt, illetve Jimmy Ponce dobolt. Aki latinos egzotikumot vár, csalódni fog: két szám kivételével angol nyelven pörögnek a nóták, és zenei értelemben semmi nem utal Dél-Amerikára. Sokkal inkább az amerikai groove thrash volt az irányadó, kb. a Machine Head/Fear Factory/Pantera nyomvonalán haladtak a srácok. Vastag gitársound, kegyetlen dobok, szaggatott őrlés, csipetnyi ipari hatással.

Tökéletesen elcsípték az arányokat, és úgy hozták ezt a műfajt, ahogy kell, csak sajnos kicsit elkéstek vele, mert a kétezres években napról napra veszített népszerűségéből a thrash, ahogy az extrém metal bandák átvették a terepet. Ők pedig nem akartak a maguk által kikevert hangzásnál durvábbak lenni, így hát megmaradtak a saját hazájukban ismert előadók. (Hozzá kell tenni, Magyarországon már írtak róluk, a Rozsdagyár 8 ponttal jutalmazta legutóbbi albumukat, a Sacrificio-t)

Reisenegger hangadottságai behatárolták náluk a lehetőségeket, ezért azt mondom, a lehetőségekhez képest kiváló albumot alkottak a Cancerrel. Változatos az anyag, ötletesek a témák, jó kis fejbólintós riffek követik egymást, tudnak élni a lassítás-gyorsítás, illetve a csendes/ellazulósból hirtelen kirobbanás eszközeivel, modhatni a progresszívebb oldalukat mutatják itt meg, és ez nagyon pozitív. A későbbiekben aztán visszavettek a kísérletezősdiből és némileg egyszerűbb zenét nyomattak.

A banda ékköve mint oly sok esetben, náluk is a dobos volt, az ő megoldásait lehet a leginkább dícsérő jelzőkkel megszórni, pontosan úgy, ahogy ő megszór minket a félelmetes aprításokkal, amiket itt véghez visz. A gitárosok teljesítményére nem igazán kapja fel a fejét senki, jobban lekötötte őket a szigorú darálás, mint a virgázás, persze akadnak szép szólók, de messze nem erre lett kihegyezve az album. Minden értékével és hibájával együtt szerintem ez egy hálás kis anyag. 8/10