Az Éhenkórászokat azért kell hallgatni, mert ők tényleg azok, akik. Nomen est omen. Ne várjunk tőlük túl mély lírát, szépen összecsengő rímeket, világmegváltást, szebb jövőt, optimális jelent, és akkor nagyon jó lesz! Utcai költészet, a szó legszebb értelmében. Tudom, vannak akik megkérdőjeleznék ebben a költészetet, csak az utcai jelleget látják/hallják, a mocskot, a piát, a guberálást, tarhálást, és a csöves életforma egyéb jellemzőit, holott ha előkapjuk azt a nagyítót, máris kitűnik az Éhenkórászok népművelő oldala, és ez annyira szép, hogy szinte már nem is igaz. Pedig de!

Nemrégiben a U2 egyik legismertebb lemezéről írtam, egy olyan albumról, amely jelentős anyagi háttérből, hónapokig tartó gondos előkészületek után született meg, és még csak ezután jött rá a médiahadjárat – most pedig terítéken a Társasjáték. Keresve sem lehetne nagyobb kontrasztot találni, mint ami e két lemez között van. Ám legyen ez bármilyen fura, nem áll annyira messze egymástól a két anyag. Hogy mást ne mondjak, a Zűrös éjszaka című Radnóti-vers dallamára rá lehetne énekelni a U2 One című slágerét. (Tudom, ez nem a The Joshua Tree-n található, de akkor is)

A többi hasonlóság nagyjából kimerül abban, hogy mindkét lemez kerek, és teli van remek kis nótákkal. Vegyük mindjárt az első szám első sorát: ”Szépen felnevelkedtem itt lent a sárban, sok szépről álmodoztam, sok jóra vártam, mondd meddig várjak még?” A költő itt azt akarja mondani, hogy ő az egyszerű nép gyermeke, ki szürke mindennapjai közepette gyakran gondol vágyódással a jobb létre, mely nem adatik meg neki születésénél fogva. ”Állok egy kapualjban, várom a sorsom, kezemben egy vodkás üveg, lenyomok egy kortyot” Ezekben az embert próbáló időkben a főhős csak úgy képes átevickélni a gondok tengerén, ha segéditalt fogyaszt szíverősítő gyanánt.

Érthető, ha végső kétségbeesésében az Úr felé fordulva teszi fel ismét a mindnyájunkat érintő nagy kérdést:” - Hát meddig várjak még?” Ebből kiviláglik, mennyire fogytán már ereje, a csüggedés lesz úrrá rajta, amit az is bizonyít, hogy a továbbiakban már ül a kapualjban, mert állni sem képes a fáradtságtól, vagy a segéditaltól, esetleg ezek keverékétől.

Könnyű együtt érezni a fiatal költővel, aki magát néha Utcai forradalmár képében jeleníti meg, s mintegy népi felkelő állna a hasonló sorsú emberek élére, mivel az élet számára csak egy Társasjáték, melyet fej vagy írás, illetve mindent vagy semmi alapon végig kell játszani, más menekvés nincs. További pozitívum, hogy a szerző Még Egy Sört kér a szomjúsága enyhítésére, vagyis egyetlen pohárral (korsóval) beéri, ami mértékletességre utal. A Habostorta a sör mellé pedig minden bizonnyal jól csúszik.

Nos, a lemezanyag szövegeinek tüzetesebb vizsgálata alapján megállapíthatjuk, hogy cseppet sem optimista itt a világszemlélet, de még nem adta fel egészen a szerző a hadakozást, csak amolyan modern Don Quijoteként még éppen erőt gyűjt a folytatáshoz. Ezért javaslom minden városi és vidéki hadakozónak a zenei tartalomban való megmerítkezést. Komolyra fordítva a szót: ez ösztönös zene. Nem előre gyártott produkció. Punk rock. Egy bagolyköpet a betonon. Kész, ez erről szól. Nem a slágerlistára készült, sem a táncklubokba, de még a Metal Hammerbe sem. (Lehet, hogy betették, nem tudom) Igazából nem készült sehová, ha értitek, mire gondolok, csak elkészült. Na, pont ettől jó! Sajnos a hangzás roppant gyengusz, mint minden ilyen kisebb kaliberű banda esetén, ettől el kell tudni szakadni, ha csak a nóták nyersességét nézzük, akkor viszont ott van az élmezőnyben.  8/10