Nem sok olyan kifinomult, sokoldalú rockzenekar tevékenykedik manapság a metal színtéren, mint a Wiganban működő Boss Keloid, a mezőny egyik legjobbja. Miután a nemzetközi mezőny roppant méretű merítéséről van szó, így nehéz rangsorolni az előadókat és a lemezeket is, ám az nem lehet kérdés, hogy nekik ott a helyük a közvetlen élvonalban. Zenéjük mára már olyan frissnek ható progresszív metal, ahol nem a billentyűfutamoktól nyeri el a progresszív jelzőt a produkció, - hiszen ez náluk teljesen hiányzik -, hanem a kompozíciók jellegétől. Alapfelállásban alkotnak tekervényes, rafinált, nagyívű szerzeményeket, rockoperába hajló dühödt rockot, amire ha egyszer rákap a zenehallgató, akkor máris katt, ott a függőség. 

A zenekar 2010 szeptemberében adta ki első dalait Angular Beef Lesson címmel, s azóta ez már a negyedik stúdiólemezük, bár e kérdés náluk nem teljesen egyértelmű, mivel két albumukat (például ezt is) utóbb újra felvették, s Live In Studio címkével ki is adták, illetve az interneten élő videókoncerten be is mutatták. (Ezek ma is megtekinthetők, a cikk végén találhatók) Mindegyik nagylemez nagyon érdekes, talán a legjobban sikerült a szóban forgó kiadvány.

Nem könnyű esetükben egy-egy dalt jellemezni, mert ezek túlfeszítik a hagyományos szerzemények határait, még éppen csak dalnak nevezhetők. Azonban a nóták nem a refrénekre vannak kihegyezve, és a szövegvilág tartalma sem indokolja ez ezekben való elmélyülést, ellenben a zenei körítés valami fantasztikus. Kőkemény muzsika, betonkeverő jellegű sodrással, s benne egészen finom, pengés szólamok, átkötések, szólók, ezernyi kisebb-nagyobb meglepetés. Mindezekkel együtt a lemez nem fordul át sem öncélú villongásba, sem kakofóniába, ez még szépen nyomon követhető rock, mégpedig annak az egyik legtechnikásabb válfaja.

Képzeljük el a korai Dream Theater-t, még az első lemez idején, amint billentyű nélkül adja elő grandiózus darabjait, és megközelítőleg ott vagyunk a Boss Keloid fenséges világában. Azért csak megközelítőleg, mert kissé más jellegű Alex Hurst hangszíne, s az énekstílusa is, azonban amit a többiek művelnek, az bőven merítkezik a Dream Theaterből, a Yesből, és az Opethből is. Paul Swarbrick felelős a gitárszólókért, és dallamokért, Ste Arands dobol, valamint Liam Pendlebury-Green basszusgitározik. Miután a banda tagjai a nagylemezt teljes egészében élőben felstúdiózták a You Tube-ra, minden további elemzésnél többet mond, ha azonnal odaugrunk és elmerülünk benne, azonban mielőtt ezt megtennénk, egy figyelmeztetés:

A kettő között jelentős hangzásbeli különbség van az előbbi javára! Nagy élmény részesévé válni a zenei folyamatnak a You Tube videók segítségével, de ez nem pótolja a nagylemez tökéletesre kevert, pazar megszólalását. Ez annyira hibátlan lett, olyan vaskos, tömör, brutálisan erős hangszínen robog át a hallgatóság agytekervényein, amit aztán ez a bizonyos Live At Foel Studio nem ad vissza. Teljesen mindegy, melyikkel kezdjük, azonban egyiket sem szabad elhanyagolni a másik ellenében, mint ahogy ezt a zseniális társulatot sem lenne szabad figyelmen kívül hagynia senkinek. Abszolút menők!  10/10