Igazán nehéz a manapság olyannyira divatos stoner/doom vonalban emlékezeteset alkotni. (Gyors közbevetés: underground szinten divatos) Bármennyire is csűrjük-csavarjuk sematikus a műfaj. Persze melyik nem az? Aki sok zenét hallgat, annak az idő múlásával egyre kevesebb meglepetést tudnak okozni az olyan bandák, akik tökéletesen megtanulták az alapokat, de annál sokkal többet nem képesek beletenni, mint amit a régi nagyoktól hallottak. Éppen ezért nagy dolog, ha egy olyan lemezről számolhatok be, amelyik magasan kiemelkedik a tömegtermelésből. Teljesen egyértelműen az év egyik legjobb kiadványát hozták össze az amerikai srácok Novemberben. Érdemes rákeresni.

Túl sokat sajnos nem tudok erről a formációról írni, Bandcamp oldaluk szegényes, még a négy közreműködő nevét sem tették közzé, zenekari fotót sem tettek fel, láthatóan a borítóra sem fordítottak gondot. Feltehetően itt is a szokásos nem túl rózsás jövőkép okozza ezt a hiányosságot. Kár, mert a tehetség nyilvánvaló. A lemezanyag méltatása kimerül a szokásos jelzőkben: dallamos, kellemes, férfias, dinamikus... Ráadásul élvezetesen sokoldalú. Így kell játszani ezt a műfajt. Semmi extra, csak riff hátán riff, markáns énekhang, és pazar szólók. Egyszerű biznisz a rocknroll, nem lehet benne hibázni. Vagy mégis?

Őszintén szólva rengeteg rockbanda adja elő ugyanazt a nótát újra és újra, szinte belefásul az ember, ha a havonta megszülető lemezeket górcső alá veszi, a Mister Earthbound már első hallásra üdítő kivétel. Nem csupán arra figyeltek, hogy a lemezre változatos nótákat tegyenek fel, hanem egy-egy nótán belül is sok a váratlan hangulatváltás, a döngölésből hipnotikusba váltás, az olyan kis ötletek tárháza, amelyek egy alapvetően forradalmi újításokat nélkülöző zenei világot is érdekessé képesek tenni.

Örömmel vettem volna az akusztikus gitár domináns jelenlétét, érzésem szerint ez még jobban megdobta volna az anyagot, de így is teljesen hibátlan, amit alkottak. Bármelyik – ismétlem – bármelyik felvételt hallgatjuk meg a nagylemezről egészen biztosan azt állapítjuk meg, ez egész jó! (Ami azt illeti vehették volna dupla ilyen hosszúra is a lemezanyagot - 36:11) Bár a Richmond környéki muzsikusok abszolút névtelenek a rockszakmában, nem egy jelentős formáció örömmel vállalná ezt a lemezt. Sorolhatnám azokat a közismert előadókat, akik soha meg sem közelítették ezt a színvonalat. (Kadavar, Clutch, Sleep - ami most hirtelen eszembe jut)

Minden pesszimizmusuk ellenére a Mister Earthbound előtt szép jövő állhat, ha a kisebbrendűségi érzéseiket félreteszik, és hajlandók komolyabban venni önmaguk menedzselését, akár egy-egy jelentős fesztiválon melegíthetik be a tisztelt nagyérdeműt. Megérdemelnék. És azt sem bánnám, ha elárasztanák a You Tube-ot ezeknek a daloknak az élő (session) felvételivel, mert tényleg baromira jók. Attól tartok anyagi bázis hiányában ezekre még várni kell, de az idő elvileg nekik dolgozik. Meglátjuk.  10/10