Szalonnazsír – ennél autentikusabb névvel sem lehetne fehér blues bandát alapítani. Pontosan ezt tette a Dirty Blues Band harmonikás frontembere Rod Piazza, miután a DBB két kiváló lemez után feloszlott. Bár igazság szerint ez nem volt sem fehér, sem fekete blues banda, hanem fekete-fehér. Ebbe az új formációba Rod meghívta egykori tanítómesterét, aki ezt el is fogadta, így hát George „Harmonica” Smith belépésével már két herflis húzta-nyúzta egy csárdában, azaz egy bandában. Óriási lemezeket készítettek - sajnos csak kettőt – ezek közül az elsőt ajánlanám most a blues kedvelők figyelmébe. Nem az eszeveszett szólóktól jó a lemez, inkább az ízléses blues rock mintapéldánya.

A hangszerelés már magában megadja ennek a fajta tempós bluesnak az eszenciáját: A két harmonika mellett ott volt még két gitár (Buddy Reed, Gregg Schaefer), egy zongora (J.D.Nicholson) és természetesen dob, valamint basszusgitár. (Dick Innes, Jerry Smith) Tulajdonképpen a Dirty Blues Band által megkezdett munkát folytatták tovább, annyi különbséggel, hogy főként saját témákat játszottak. Ezen a lemezen csupa ilyet találunk.

Buddy Reed így emlékszik vissza a történtekre:

„Mi akkoriban Los Angeles Watts kerületében éltünk, itt kezdtük az iskolát. A Blues iskolát! Én és Rod, Richard Innes (dob) és Jerry Smith (basszusgitár) – így négyesben. Néha bevettünk egy 14 éves gitáros srácot, Greg „Little Guitar” Schaefert. Aztán jött a nagy George Smith. Mi voltunk a „George Smith Blues Band, Rod Piazza közreműködésével”. Mi lettünk a házi zenekar a Stevo Small által vezetett The Small Paradise klubban. Ott dolgoztunk minden hétvégén, hajnalig. Óriási volt! És kurva kemény munka! George akkoriban Kis Walternek nevezte magát. (A nagy Walter ekkor már elment.) Muddyvel és mindenki mással játszott. Évekig turnézott a Mamával. Az összes többi művész, kicsi és nagy, mindenki felnézett George-ra. 1970-ben George „Harmonica” Smith aláírt a Blue Horizonhoz. Én és Rod Piazza találtuk ki a Bacon Fat nevet, és ezzel a névvel vettük fel a Grease One for Me lemezt." 

Mindegyik felvétel sugározza magából az eredetiséget, az életörömöt, ami akkoriban ezeket a zenészeket áthatotta, erre legjobb példa az I Need Your Love, ebből óriási sláger, amolyan örökzöld lehetett volna, ha valamelyik blues legenda zászlajára, avagy műsorára tűzi. Nem tette sajnos. A hangulatos, billentyűkkel gazdagon megtámogatott vidám zene egészen biztosan ma is sokaknak tetszene, ha szembe találkozna vele. Itt a lehetőség.  8/10