„ Clarence Gatemouth Brown (1924-2005) Southwest Louisianában született, és Kelet-Texasban nőtt fel, egy olyan területen, ahol a zene változatos és fűszeres, mint egy nagy fazék gumbo. Apjától tanult gitározni és hegedülni, aki a régió hagyományos cajun, country és bluegrass dallamait játszotta, majd gyorsan elkezdte beépíteni muzsikájába az összes elérhető műfajt. Repertoárját olyan emberek big band hangzásával egészítette ki, mint Duke Ellington és Count Basie.

Bár New Orleans a 60-as évekig több mint 100 éve Dél legnagyobb városa volt, a legtöbb ember kisvárosokban, falvakban, farmokon és vasútállomásokon dolgozott. Itt lent délen mindenki ugyanazokat az utakat járja, ugyanarra a helyre tér be, ugyanazokat az örömöket és bánatokat osztja meg, és mindig megtalálja a módját, hogy gyönyörködjön abban, amivel az élet szolgál. Itt minden lassabb tempóban halad, szinte vánszorognak a vonatok, de elgördülnek a jó és rossz idők is! És ez semmiben sem tükröződik jobban, mint a zenében. ” - A Down South album fő dalszerzője, Hoyt Garrick ( 8 szerzemény az LP 13 dalából ) így emlékszik vissza a történtekre -  

„ – Szerintem a lemez egyik legjobb dala a Loup Garou lett. Miután elolvasta Lyle Saxon legendás Louisiana Folk Tales című könyvét, Philippe Rout producernek eszébe jutott egy téma a cajun folklór lényéről, a vérfarkasról. Én először nem is tudtam pontosan, mi az... Szóval elolvastam a könyvet, aztán elcsíptem a dallamot. Loup-Garou egyfajta farkasember, aki ködös éjszakákon jelenik meg, amikor telihold van, lent a Bayou Goulán. Talán ez a dallam volt a legnagyobb meglepetésem Mr. Brown számára. Meg kell mondjam csodálatos kalandérzéke és nyitott szelleme volt hozzá. Jellemző volt rá a kitaposott ösvény visszautasítása. Nem is tudtam, hogy egy hegedűben ennyi csúsztatott hang elfér…

Amikor először találkoztunk Párizsban, 1972-ben, Gatemouth még a régi idők swing- és bluesgitár-énekese volt. Ez az, amit az európai blues-rajongók követeltek tőle. Felvettünk aztán egy dalt, amely felnyitotta a szemem Clarence Brown másik oldalára. Ez a Delaney and Bonnie Never Ending Song of Love című szerzeménye volt, ahol újra előkerült a hegedűje, ezúttal nem blues módban, hanem country stílusban. Nagy szívvel énekelte a szöveget, és nyilvánvalóvá tette, hogy ez a zene ugyanolyan közel áll hozzá, mint az összes többi a blues-repertoárból. Amiket az album többi részében olyan izgalmasan játszott. Előre mozdította a történéseket, hogy a következő felvételeket Bogalusában, Louisianában, 1974 februárjára ütemeztük. Gate jó néhány éve nem tartózkodott Bayou államban, és számára ez is egy hazatérés volt. Kiderült, hogy azután Louisiana lett az otthona.”

Kik közreműködtek a lemezen? Red Lane gitáros, aki Nashville-ben szerzett hírnevet magának, véletlenül a városban tartózkodott, így őt a helyszínen draftolták. Felvettek egy fiatal basszert is, Julius Farmer személyében, ő a Southern University School of Music-ban tanult. Jim Ehinger, egy nagyon ügyes zongorista a New York-i Buffaloból, szintén azon tehetségek között dolgozott, akiket Bogalusában szedtek össze. Gatemouth az arizonai Phoenixből hozta magával kedvenc pedálos steel játékosát, Don Buzard-ot és Jack Huffman dobost. Végül Hoyt Garrick, David Craig, Charlie Gressett dalszerzők készen álltak a háttérvokálra, nem is szólva Sister Gerry-ről (Geraldine Richard), a Baton Rouge-i gospel és soul énekesnőről.

Az eredmény? Minden idők egyik legjobb country-blues lemeze, olyan halhatatlan dalokkal, mint a már említett Loup Garou, vagy a Louisiana Woman, a Sweet Texas Rose, esetleg a Folks Back Home. Magasan kiemelkedik úgy a folk-blues alapvetései közül, mint a teljes Clarence Gatemouth Brown diszkográfiából. Abból az életműből, ami lemezfelvételeket tekintve 1972-től 2004-ig tartott, és összesen 22 albumot foglal magába. ( Nem számítva a különböző élő fellépéseket és válogatásokat. ) Érdemes csemegézni közöttük!     10/10