Egy mocskos rock’n roll lemezt szeretnék ajánlani a tisztelt olvasóközönség figyelmébe, egyenesen a svéd Göteborgból. A rock and roll persze halott. Ezt jól tudjuk. Mióta Elvis elment, semmi nem a régi. "Szegény és ismeretlen" - hirdeti a lemezcím, és ebben sok minden benne van. Elsősorban találó megállapítás, mert egyelőre hazájukon kívül nem nagyon ismerik őket, ugyanakkor szépen be is állítja a bandáról kialakítandó képet valahová a Motörhead, a Rose Tattoo és a Guns N’ Roses vonalába. Gondolok itt ez utóbbi esetében olyan Guns nótákra, mint a Garden Of Eden, Get In The Ring vagy a Double Talkin’ Jive. Tehát nem a balladázós, zongorás-akusztikus Guns jut eszembe róluk, ezt szögezzük le.

Ha azt mondom Hellacopters, Gluecifer, Turbonegro vagy Backyard Babies, az is félrevezető lehet. Mert nagyon adja magát ugyan a hasonlatosság, mégis, véleményem szerint a milliomosokban több van. Több erő, több lendület, több eredetiség (na jó, az nem) és főleg több lazaság. Ezek a fiúk nem görcsölnek rá semmire, nem pózolnak a rocksztár szerepében, inkább éppen ellenkezőleg, nagy ívben tesznek rá, ha nem keresik magukat gennyesre a nótáikkal. Van még egy zenekar, amely nagyon adja magát, mint párhuzam, ez pedig nem más, mint a Tankcsapda.

Ránézésre a fazon is hasonlít valamennyire, és ahogy a nagylemezt elsőre végighallgattam, teljesen olyan volt, mint amikor 1992-ben kijött a ”Legjobb méreg”, és mindenki dobott egy hátast azoktól a frappáns, szókimondó szövegektől és a gördülékenyen előkúszó daloktól. Még azt is mondanám, hogy Molnár Levente szólói is tetten érhetők a svéd srácok gitárjaiban… Két gitárral, vadállati hévvel nyomulnak a zenekar tagjai, ebben semmi túlzás nincs, talán nem is hallottam még rockbandát ennyire, bocsánat a kifejezésért eszetlenül túrni. Mint a disznók. A részeg jelzőt már hozzá sem kell tenni, mert esetükben ez teljesen természetes. És persze ott vannak még a csajok… 

Talán mindennél többet elmond egyik legismertebb számuk szövege, amelyet egyenesen Charlie Sheenhez címeztek:

„Áruld el, mi a titok a hírnév és dicsfény mögött? Ez csak a tigrisvér, mi ereidben él? Drogok, melyeket kevertél? Drogok, melyeket bevettél? A csajok, akiket megettél, csizmádról lesöpörtél…” (Full Speed Go) Szóval ilyesmi. Jól tudom, manapság nem éppen ennek a zenének a korszakát éljük, úgy ’89-’90 környékén lett volna igazán létjogosultsága, mint a már említett Tankcsapda vagy G’NR lemezeknek, de náluk pont most jött el ennek az ideje. A most, az körülbelül úgy néz ki, hogy 2014-ben alakultak, és azóta két nagylemezt készítettek: azt hiszem, akkor vagyok pontos, ha azt állítom, hogy ma még kitart a lendületük, ám a holnap több mint bizonytalan.

Fő értékeik között említhetem a kiváló szólókat, a karcos-hangos (kissé zajos) megszólalást, a hitelességet, és azt, hogy zsigereikben érzik ezt a műfajt, ami pedig a negatív kritikát illeti, az énekes hangja elég visító, nem biztos, hogy egy teljes lemezen keresztül ki lehet bírni. Igazából nem az a kifejezett rock-torok, de ez az eset is jól mintázza, hogy ha a frontember tökéletesen illik a csapat filozófiájába, akkor lényegében tizedrangú kérdés, mekkora a hangterjedelme, hiszen a közös rajongás viszi tovább a csapat szekerét. Mint ahogy itt is. 12 jópofa tétel, hallgattatja magát, csak ajánlani tudom! 8/10