Nincs igazán épeszű magyarázat arra, miért lenne érdemes magyar embernek svéd nyelven szóló punkalbumot hallgatnia, tehát gyorsan pörgessétek le ezt az anyagot! Teljesen véletlenül botlottam bele a Lastkaj 14 (14-es rakodó) bandájába, és úgy találtam lemezeik között ez a kiadvány határozottan kiemelkedik. Számos értékei közül a szöveg tartalmára vonatkozóan nem tudok nyilatkozni, mert ezekről fogalmam sincs, annál többet tudok mondani a formai megjelenítésről, hiszen ehhez nem szükséges semmilyen képzés. Hallhatja, akinek füle van, hogy ez sem hétköznapi zene. Női és férfi énekessel felálló, életvidám társulat világszerte is kevés akad, nemhogy Skandináviában… gondoltam eddig.

A történetükről csak annyit, hogy ugyan 2003 óta vannak jelen a svéd színtéren, ez lemezek sokaságában nem mutatkozik meg. Éppen idén jelent meg az ötödik nagylemezük, ha jól számolom. Nem vagyok ebben biztos, de valami ilyesmi. Az a lényeg, hogy nagyon erősek harci énekben, különösen a hölgy, aki Bulten névre hallgat és 2015 óta tagja a bandának. A négytagú formáció teli tüdőből zengi ezeket a csatadalokat, amelyek engem holmi gépesített viking énekekre emlékeztetnek. Amikor annak idején elindultak a svéd zenészek ősei a világ meghódítására, feltehetően ugyanilyen vadul, kíméletet nem ismerően zengték dalaikat, csak valamivel csendesebb eszközökkel. (Bár ez nem is annyira biztos)

Nekem alapvetően bármilyen műfajban bejön amikor a női - férfi énekes egymásnak felelget, erre tudok is egy rakás példát, igaz, leginkább egy-egy nóta, nem teljes albumok tekintetében. Nem nagyon szokás egy kiadvány minden tételét ilyen megosztott munkabeosztásban felvenni, de ez itt egészen egyszerűen elsöprő erővel működik – milyen kár hogy nem értek belőle egy kukkot sem. Igaz, így legalább azt képzel bele a piszkos élénk fantáziájú magyar, amit akar. Olyan zenehallgatót igényel tehát ez a lemez, akiben van elég rugalmasság ahhoz, hogy a se nem folk punk, se nem ska punk, se nem skate punk, se nem szigetországbéli punk, hanem a szimplán brutál hangulatos punk muzsika belefér az egyéni ízlésébe. 

Szó mi szó a dobalapok lehetnének egy hangyafaroknyit változatosabbak, hiszen úgy a hatodik tuci-tuci-bumm-bumm hangzású alap után már kívánja a fül a váratlan dolgokat, a szerkezeti sokoldalúságot, csakhogy a svédek ezt nem adják meg. Nem! Ezt nektek! – gondolják ők, majd pont mi fogunk alkalmazkodni a ti igényeitekhez. Miféle punkzenekar lennénk, ha nem pörögnénk maximális fordulatszámon? Akkor meg az lenne a baj, hogy nem toljuk ki magunkból fullban a szemetet. Nos, ezzel nem lehet vádolni őket. Az utóbbi évtized egyik legerősebb punk rock lemeze hallható ezen a 12 felvételen. Mit is szoktam mondani… ja, meg van: Kifejezetten ajánlott!  9/10