Nem kell semmi rosszra gyanakodni, ez a lemez egyértelműen messze esik a kellemes élmény fogalmától. Embert próbáló még a kiadvány végighallgatása is (nemhogy az újrajátszása), de képtelen lennék lepontozni vagy ócska zajongásnak minősíteni, mert az értéktelennek tetsző felszín mélységében valódi értékeket látok. Csak aki nem lelkendezett még B-kategóriás, vagy ahogy mostanság mondani szokás ZS-kategóriás akciófilmek vagy sci-fik látványvilágáról, az vetheti rám az első követ, amikor kijelentem, ehhez a fajta művészethez is komoly tehetség kell.

Elkezdtem hallgatni az album dalait, és már az első szerzeménynél rögtön lázas tippelésbe fogott az agyam, vajon honnan jöttek ezek a zenészek? Feltételezhetően New Yorkból, honnan máshonnan? Annyira jellegzetes a CBGB és a Knitting Factory pódiumán fellépő alternatív előadók világa, hogy ezek ezer közül is felismerhetők… De ha esetleg mégsem, akkor mondjuk a portlandi/bostoni színtér is szóba jöhet, mert úgy tűnik, a Beast Music egyenes ági leképezése a Morphine, Three Colors, vagy Twinemen ne vű csapatoknak. Aki ezekben a körökben jártas, jól tudja, hogy az összekötő kapocs közöttük Dana Colley szaxofonos, és egy ilyen hangszer a Beast Music dalaiban is rendre szerepet kap.

A harmadik, végső tippem volt a texasi klubélet Monique Ortiz miatt, aki szintén nagyon hasonló, bár zeneileg lényegesen összeszedettebb dalokat ír, a maga keserédes stílusában. Ehhez képest ezeknek a srácoknak Toronto a bázisuk, és ehhez már tényleg nem tudok mit hozzátenni. Egy totálisan nagy arcon csapás az egész gárda, tokkal-vonóval, mindenestül. Igen, vonó is van, de csak a legutolsó számban, annyira még ne szaladjunk előre…

A nyitány 1:45-ig valami borzalom, nálam rögtön ledobta a lécet mínusz 7-re, de aztán 1:47 körül történik valami. Elkezdődik egy dal a dalban, és ez a fejlődés már kitart szépen a végéig. Nem csak a téma végéig, hanem egészen a lemezanyag zárásáig. Érezhetően megpróbál mindent kihozni magából a csapat és - ami mostanában nagyon meglepő - fokozatos rétegződést követve egyre élettel telibb, egyre karakteresebb dalokat oszt meg velünk.

Na persze… csak az ő viszonylatukban életerősek ezek a dalok, mert összességében ezt a jelzőt egy ilyen társaságra alkalmazni totális őrültségnek hat. A Beast Music ugyanis zsigeri alapon életunt, magába fordult, sötét, depresszív és minden, amit nem szeretünk magunkba engedni… Hogyisne! Még ez kellene! Nincs elég baja az embernek, még mások nyomorát is hallgassa... és itt jönnek be a képbe azok a magyar alternatív zenekarok, akik nagyon hasonló vizeken eveztek. Ilyen volt a Balaton, az Európa Kiadó, a Kampec Dolores vagy a VHK, hogy csak a legismertebbeket említsem, szintén sajátos-sajátságos nézőponttal.

Nem tértem ki a dalok jellemzésére, de a lemez mindössze nyolcszámos, ha csak érzékeltetem a karakterüket, már azzal sok poént lelövök. Néhány számcím ízelítőnek: Fucking Friday, Pretty When I Drown, To Be Alive - már ezek is sokat mondanak. A szövegeket egyébként el lehet olvasni a dalokhoz mellékelt kis videókban. Aki a fent emlegetett, akár magyar, akár amerikai zenekarok bármelyikét kedveli, és kellően erős az optimizmusa egy ilyen kalandozáshoz, bátran kattintson rájuk! Kevésbé derűs lelkületű egyének inkább kerüljék. 8/10