Airto Moreira (sz.1941) brazil származású ütőhangszeres is Miles Davis kísérőcsapatában tett szert nemzetközi hírnévre, ezért több szólóalbumával is próbálkoztam, de nálam valahogy egyik sem működött igazán. A Miles oldalán készült felvételek színvonalához, vagy a Return To Forever lemezekhez a saját neve alatt született anyagok véleményem szerint nem érnek fel. Egy érdekes kísérletezés volt ezek között az 1993-as, javarészt improvizatív Killer Bees. Különös kiadvány, nem szokványos jazz, időigényes a befogadása, nyitott szemléletű zenehallgatók számára egy próbát megér.

Mielőtt a zenei tartalomról szólnék, a hangzás minőségéről: abszolút kifogástalan. Senki nem mondaná meg róla, hogy több mint 30 évvel ezelőtt készült. Annál inkább a szintetizátor-effektek gyakori alkalmazásáról. Ezt még a ’80-as évekből hozta magával Herbie Hancock. Mellette Chick Corea zongorázik, Stanley Clarke és Mark Egan megosztva viszik a basszust, Hiram Bullock gitározik, Gary Meek kezeli a szaxofonokat és Flora Purim énekel. Természetesen az ütőhangszereknél Airto Moreira. Együttműködésük ragyogó darabja a Banana Jam - önmagában zseniális tétel.

Fontos tudni, lényegében egy felkészülés nélküli összeülés felvételeit halljuk, azzal az utólagos módosítással, hogy a már elkészült rögtönzésekre második körben gitározott rá Bullock, illetve ekkor kerültek felvételre a szaxofondallamok is, és az ének. Valójában ezek közül egyik sem domináns. Inkább Chick Corea gyönyörű zongorázása áll a központban – már amennyire itt beszélhetünk központról – mert alapjaiban véve szétfolyik az egész. Egyetlen állandó jellegű fogódzkodó sincs, sem a basszus nem ismétlődik, sem a ritmus. Ritmusokról szólva – ezek inkább kézi ketyeréken vannak jelen, maga a dobcucc kihasználatlan. A zenei történések ötletszerűek: ki-be szállongó dallamok, váratlan megtorpanások, meglepetésszerűen felharsanó ének, susogás, duruzsolás, fúvósok.

Van az egésznek egy kissé északi jazzes/enyhén skandináv beütése, sőt némi avantgarde íze is, de egyikbe sem mélyednek el igazán, csak úgy érintőlegesen.  Nem tudom pontosan, mit akart ezzel Moreira, mert igaz, hogy módszereiben mindez hasonlít ahhoz, amit Miles mellett élt át, nagyon hiányzik innen egy értő fül (szem, agy, stb) aki utólag kicsit megszerkeszti, részleteiből összerakja a tömör zenei masszát. Így ahogy van ebben a formában ez a lemez kemény dió, arra viszont kiváló példa, hogyan lehet minden különösebb zenei műfajhoz való igazodás nélkül, szabadon alkotni.  7.5/10