Az úgy volt, hogy amikor Nikodém Pista bácsi betolta az egyik műsorába ezt a zenét, akkor egyből láttam mi a jó. Meg hát ő is mondta. Ebből tudtam, hogy ez nem lesz piskóta, és nem is lett! Bevallom, soha életemben nem hallottam Dozer nevű bandáról, mondhatom a meglepetés erejével hatott rám maga a tény, hogy már 1995 óta léteznek a derék svédek. Fredrik Nordin – ének/gitár, Johan Rockner – basszus, Tommi Holappa – gitár és Seb Larsson – dob – ez a jelenlegi felállás, ami csak a dobos fronton tér el az alapító négyestől. Tehát Holappa és társai jövőre lesznek 30 évesek… Durva. Na, de a lényeg ez a lemezanyag, ami messze nem egy átlagos cucc, érdemes belefülelni.

A történethez hozzátartozik, hogy a Dozernek ez volt sorrendben a hatodik nagylemeze, és ez nem tűnik annyira soknak a 30 év alatt, de itt kell figyelembe venni a svédek egyéb leágazásait, hiszen a Greenleaf zenekarban is ugyanők tevékenykednek, valamint a Besvärjelsen, The Sick és Vaka zenekarokhoz is erős szálakkal kötődnek. Így már érthető, ha a Dozerre kevesebb idő jut. A Drifting lemez teljesen más, mint amire számíthatnánk ezektől a vén csatalovaktól, mivel egy kifejezetten fiatalos, modern hangzású anyag.  Amíg utána nem néztem, kik is alkotják ezt az együttest, addig lelki szemeim előtt huszonéves srácokat láttam, a dalok stílusa alapján. Mintha zöldfülű kölykök nagyon dallamos, nagyon ragadós refrénekkel megtámogatott nótákat vezetnének elő a régi nagyok harcmodorában.

Általában nem rajongok az ilyen direkt slágeres hangzásért, itt viszont feltett karokkal megadom magam, mert iszonyat erős nótákat tolnak bele az arcunkba. Elsősorban Nordin énekét emelném ki, mivel különlegesnek találom. Nem csak fiatalos, de életerős, hajlékony, magával ragadó torok. Úgy tud dallamos lenni, hogy nem csöpög, nem vinnyog, nem liheg bele a képünkbe, megtalálja az egészséges határvonalat a szinte már feminin megoldások, és a súlyos témák között. A tételek pedig jobbnál jobbak! Sorra egymás után az első három azonnal hengerel. Itt jön egy kis ködösítés az Andromeda formájában, majd folytatódik az űrutazás ezerrel. Egy 42 perces, hétszámos kis lemez, amit újra és újra elő kell venni, van benne egy nagyfokú életöröm, amiben mindig szívesen mártózik meg az ember. Remélhetőleg a következő Dozer anyagra nem kell újabb 15 évet várni. (Ennyi idő telt el az 5. és a 6. album között) Akinek még nem volt meg, most rögtön tegye a magáévá…  9/10

Ez a videó pedig külön egy gyöngyszem, azt hiszem mindent elárul ezekről az urakról.