Tessék, erről beszéltem, amikor a különféle zenei toplisták tartalmának sorrendiségét megkérdőjeleztem. Csakugyan azok voltak a legjobb lemezek 2023-ban, melyeket jól ismert kiadók jól ismert bandái, esetleg frissen startoló üdvöskéi adtak ki? Vagy a titokzatos ismeretlenségben lapuló rejtett kincsek? Az olyan anyagok, mint amilyen például ez a fantasztikus bemutatkozás volt a Blend Of Stones csapatától, a franciaországi Besançonból. Nem hinném, hogy akár a stoner/doomra szakosodott portálok előkelő helyre rangsorolták volna őket – miközben kifogástalan nótákat hoztak, hibátlan megszólalásban.

Ami azt illeti én magam sem futottam bele a lemezbe tavaly, csak idén januárban. Az sem világos, mi vitt rá a belehallgatásra, mivel a borító nem tartozik azok közé, melyek azonnali érdeklődésre késztetnek. Jól tudjuk, hogy névtelen kezdő zenekarok (különösen a stoner műfajban) nem tudnak neves grafikusokat megkérni egy-egy alkotásra, nyilván itt is abból főztek, amit a konyhafőnök megengedett, ezzel együtt számomra rejtély, mitől jobb egy ilyen elcsépelt ábra a kosszarvú hölggyel, mint mondjuk egy jól eltalált zenekari fotó.

Ennyit a csomagolásról – úgy vélem messze nincs összhangban a zenei minőséggel. Az öt tagot számláló, hagyományos rockot játszó Blend Of Stones ugyanis izgalmas, életerős debütálást készített. Meglehetősen komor, szaggatott dobolással megalapozott, dallamos rockzene szól a kiadványon. Elsősorban dicsérhető Mathieu Martinazzo a doboknál. Az úriember rettentő sűrűre keverte a háttértámogatást, amitől az egész lemez megszólalása energikus, kemény, szinte durva lett, és a bársonyos basszussal kiegészülve (Lilian Babé) mindez máris sokat nyújt a befogadó fül számára. Továbbá méltatható David Petit énekes is a mikrofonnál, nem sokkal marad el a ténykedése egy hardcore punk frontember mögött, ha ugyan elmarad…

Rozsdás, ráspolyos hangon üvöltött/énekelt harci dalok sorakoznak egymás után, semmi ballada, semmi elérzékenyülés, csakis a szerzemények tempójának váltakozása nyújt némi pihenőt, valójában gyors, pattogós tételek adják a lemez gerincét. A műfaj mint említettem stoner rock, azonban annak a súlyosabb, karcosabb válfaja. Petit énekstílusa érdekes, kedveli a repetatív megoldásokat, egy-egy kifejezést az agresszivitás határain túlra lökdös, miközben gyönyörű dallamokra is képes, igazán sokoldalú előadó.

A lemezanyag meglepije a harmadik számban lett elrejtve, címe The Stalk. Alig hittem a fülemnek, amikor ez kibontakozott. Annyira váratlan és testidegen megoldás volt, hogy muszáj volt újra és újra visszaugrani és meghallgatni. Nem szeretném lelőni ezt a meglepetést, de annyit mondhatok, hogy több ilyet is el tudnék viselni a jövőben a bandától. A nevet mindenesetre érdemes megjegyezni, hátha összefutunk velük valahol Európában.  9/10  

Az alábbi videó nem része a lemezanyagnak, de kiválóan reprezentálja a bandát. Alatta pedig a teljes lemez meghallgatható.