Túl sokat sajnos nem tudok róla mondani: A világtörténelem egyik legjobb lemeze! Kész. Mindenki, aki még nem tette meg, most üljön le és hallgassa végig!  Az első néhány felvétel talán még tipikus rock 'n roll, de nagyjából a Sweet Virginiától kezdve már nincs egy gyenge pillanata sem. Gyönyörű dalok, ez az igazság!  Jagger nagyon tudott énekelni, ez az igazság.  A banda kétségkívül letett valamit az asztalra, ez az igazság. 

Főleg Richards, akit homlokon csókolt a múzsa: nem játszik egy felesleges hangot sem. Nem nevezném virtuóznak a hangszerén, mert volt nála jobb gitáros ezrével, és mégis, elképesztően érezte a zenét. A hetvenes években (valójában már '68-ban) a banda beemelte a hangszerek közé a zongorát, mint domináns akkordhangszert, és egyre több szerzeményben hallható akusztikus gitár. Ez két fontos újítás volt, hiszen korábban dob-basszus-elektromos gitár-ének formában nyomultak. További változás, hogy az előző lemezek sikerei lehetővé tették a sokszereplős hangfelvételeket. Így kerülhettek a képbe fúvósok, billentyűsök, ütősök, és főleg háttérénekesnők! A legszembetűnőbb változás a zongorás alapokon kívül, hogy a női énekkel támogatott nóták brutálisan szólnak! Tömören ennyi a titok, és mivel ihletett formában voltak, rengeteg óriási dalt hoztak össze. Az már más lapra tartozik, hogy a Stones nem ezekről híresült el, de ezzel ne törődjünk! Kihagyhatatlan! 10/10

Kiadó: Rolling Stones    Ország: Anglia       Tagok: Mick Jagger - ének, szájharmonika    Keith Richards - gitár, zongora, vokál     Mick Taylor - gitár    Charlie Watts- dob     Bill Wyman- basszusgitár