Azonnal elkap a szólista lehengerlő játékmodora, a szusszanásnyi szünetet nem hagyó, lendületes, izgalmas fuvolajáték, aztán jön a sok finomság, a ki-be mozgó cselló, a pihentető vibrafon, végül a szerény, szinte visszafogott gitár. A dobos az külön fejezet. Erősen kezdi, majd a harmadik perc körül már bőven nem azt hozza, ami addig volt, és hozzá a bőgő is kegyetlenül pengén nyomja, bár csak kísér, és mégis. A gitáros szintén zseniális ezekkel a hullámszerű beszállásokkal, aztán megint variál egyet a dobos, a sok belepörgetéssel, lábdobbal, hát hatalmas!

A csellózás 6:12-nél, azt füleljük meg, mekkorát hasít a téma! A tizedik perc után jön a tetőpont, addig is millió a csemegézni való, nem is tudja az ember, mire kagylózzon. És ez még csak az első szám!  De a többi sem lett gyengébb, csak valamivel rázósabb. Rivers váltogatja a hangszereit, a társak pedig megpróbálják lekövetni a virgázásait. Sokszor beugrik az African Village emléke McCoy Tynertől, ami jóval ismertebb, szintén zseniális darab ebben a stílusban, csak nem ennyire kemény. Hard bop a javából, de még mennyire hard!  Csak edzetteknek! 9/10

Kiadó: Impulse!       Ország: USA       Tagok: Sam Rivers - fuvola, szaxofon, zongora    Dave Holland - cselló, bőgő    Warren Smith - vibrafon   Barry Altschul - dob    Ted Dunbar - elektromos gitár 

Ugyanabben az évben készült ez is: