A korábban tárgyalt Song Of Songs lemezhez képest éppen csak egy árnyalattal halványabb teljesítmény az 1975-ös Love Dance. Szintén figyelemre méltó, kiváló zene, de közel sem annyira szerteágazó, intellektuális kaland, mint néhány évvel korábbi elődje. Ha úgy tetszik sokkal jazzesebb jazz, ami a műfaj ortodox rajongói számára könnyíti a befogadást. A borító a díszes ing miatt funky felfogást, vagy inkább kíséretet sejtet és van is ebben valami, de éppen csak a háttérben duruzsoló finom basszusfutamok miatt. (Cecil McBee)

Shaw itt is kifinomultan, lezserül játszik, jó ízléssel cifrázza, éppen annyira, amennyire ezt a koktélpartikhoz illő muzsika megkívánja. Ugyan rajta kívül még három fúvós közreműködik, mégis inkább Joe Bonner zongorázására hívnám fel a figyelmet, példa értékű, ahogy a kíséret - dallamkibontás - szóló szentháromságát felépíti egy-egy szerzeményben. Működése közben persze lehetőséget nyújt a fúvósóknak is a bizonyításra, és ezzel mindannyian élnek is, még ha nem is érik el Shaw játékának könnyedségét.

Fontos jellemző még az erős ritmikai háttér. Hárman gondoskodtak erről a stúdióban, természetesen volt konga is, maracas is ezek között a hangszerek között, amiért mégsem mondanám a kiadványra a latin jazz műfaji besorolást, az azért van, mert a második tételtől ezek a latin szálak egészen eltünedeznek, ahogy az egymással versengő fúvósok erőre kapnak. Mint említettem két szereplőre érdemes fókuszálni, az egyik a kiemelkedő trombitás, a másik a zongorista - tulajdonképpen már ez a két szereplő magasra emeli a mércét! Számunkra, magyar zenehallgatók számára külön érdekesség, hogy Woody Shaw mind Bartók, mind Kodály életművét nagyra tartotta, ez utóbbira ékes bizonyíték a Kodály tiszteletére készült Zoltan című kompozíció, amely a lemez egyik legértékesebb felvétele.  8/10