Imany - The Shape Of A Broken Heart (2011)
Nadia Mladjao Comoro-szigeteken született édesapja a francia légierőnél szolgált, így került a család előbb a Marseille melletti Martigues városkába, (ahol Nadia megszületett), majd innen Párizsba. Heten voltak testvérek a Mladjaok, két fiú, öt lány, és a kedves apa mindegyiket katonai iskolába járatta. Nadia számára ez nem volt vonzó, ezért 18 évesen New Yorkba költözött, ahol 7 éven át modellkedett, mint Imany. (Eddie Murphy "Amerikába jöttem" c. filmjéből választotta a művésznevét)
Amikor az államokból visszaköltözött Párizsba, szinte azonnal felfedezték, 2011 májusában jelent meg bemutatkozó albuma, ami Franciaországban, Görögországban és Lengyelországban platinalemez lett. Nem mondanám éppen korszakos lemeznek, mert hallhatóan a rádiók ízléséhez alakították, de kellemesen végig lehet hallgatni. Az igazi erőssége akkor mutatkozik meg a művésznőnek, ha akusztikus formációjával, csellóval kiegészülve élőben lép fel, a stúdiófelvételei erősen hajlanak a tucatzene irányába. Maga a hangszín, melyen megszólal az óriási, még talán Tanita Tikaram altjánál is mélyebb. 6/10
Kiadó: Think Zik Ország: Franciaország Tagok: Imany- ének Stéphane Catry - basszusgitár Stéfane Goldman - gitár Steve Shehan - ütőh. Latabi Diouani - dob