A trombitás életművéből személyes ízlésemhez ez a korong áll a legközelebb, hiszen 1969-ben készült, a rockzene és a jazz fúziójának forradalmi időszakában, és ez jól hallható a szabadon szárnyaló, már nem annyira jazzes darabokban. James Spaulding itt bátrabban, kötetlenebbül fuvolázik, a korábbi zenésztársak is kalandozgatnak, izgalmas, eklektikus, kissé avantgard hangulat uralkodik. Hubbard trombitája ezen a kiadványon nem annyira erős, játéka nem annyira szóló orientált, ez inkább csapatmunka.  A nyitó Spacetrack a maga 17 percével jól tükrözi merre indult el akkoriban a fúziós-jazz. A szokványos három-négy perces nóták helyett divatba jött a „vég nélküli” zenélés. Az ortodox hívők számára szentségtörő korszak a hozzám hasonló különcök kiapadhatatlan éléskamrája.

A fevételek túlnyomó része Hubbard saját kompozíciója (a címadó tételt a zongorista Kenny Barron jegyzi) és ez azt mutatja, hogy a fiatal muzsikus nem csak zenélni tudott. Ugyan egyik darab sem lett a későbbiekben hírneves jazz-standard, és az improvizatív felfogású lemezek között is csupán egy a sok közül, mégis nagy élmény meghallgatni, mert ezeket a közreműködőket így együtt másutt nem találjuk meg. Na és az a trombita még mindig, vagy már megint fület gyönyörködtetően szól.   

Kiadó: Atlantic    Ország: USA    Tagok: Freddie Hubbard - trombita    James Spaulding - alt szaxofon, fuvola
Kenny Barron - zongora, bill.   Reggie Workman - bőgő    Louis Hayes - dob    Carlos "Patato" Valdes - konga, maracas

9/10